Hírek

2011.08.25. 18:45

Egyeztetett a szaktárcával a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége

Zalaegerszeg - A közösségi közlekedés aktuális kérdéseiről folytatott megbeszélést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőivel - Völner Pál államtitkárral és Kerékgyártó János főosztályvezetővel - a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége - közölte a szövetség csütörtökön.

MTI

A tárgyalások középpontjában a tervezett közlekedési holding szerepelt. A szövetség képviselői szerint a MÁV megmentése miatt hiba lenne feláldozni a Volánokat. Álláspontjuk szerint működési zavarokat idézne elő és a helyi érdekek is sérülnének, ha több mint 100 szervezet, cég és túlméretezett irányítóapparátus alkotná a holdingot.
   
A KMSZ közleménye ismerteti: a szaktárca részéről elhangzott, hogy jövő év elején megalakul a holding, de a MÁV és a Volánok között nem lesz alá-fölérendeltségi viszony. Az utasnak kell eldöntenie, hogy a vasúti vagy az autóbuszos szolgáltatást veszi igénybe, és a távolsági közlekedés támogatása ennek függvényében történik - közölték a minisztériumi vezetők.
   
Az érdekvédők úgy vélekedtek, hogy kívánatos lenne, ha a jövő évi költségvetési törvényben a Volán-társaságok a helyi közlekedés finanszírozására nagyobb normatív támogatásban részesülnének, tekintettel arra, hogy a helyi közlekedés nagy részét a Volán-társaságok bonyolítják le.
   
A szövetség azt is sérelmezte, hogy a volános keresetek messze elmaradnak más közlekedési alrendszerek kereseteitől. (A MÁV esetében 216 ezer forint az átlagkereset, míg a Volánoknál 190 ezer forint.) A holdingtól sem várnak gyökeres változást, mert szerintük az állami szerepvállalás segíthet a probléma megoldásában.
   
A megbeszélésen szóba került a készülő személyszállítási törvény is, ami a közlekedési sztrájkok esetében még elégséges szolgáltatás mértékét is rögzíti. (A szövetség információi szerint 50-66 százalékos közlekedést tartalmaz.) A minisztérium képviselői ezt a mértéket elégségesnek tartják a szakszervezetek számára ahhoz, hogy felhívják a közvélemény és a döntéshozók figyelmét a feszítő problémákra.
   
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke kiemelte, a szakszervezetek is érdekeltek egy hatékony, minőségi szolgáltatást nyújtó, tömegek által igénybe vett közlekedés megteremtésében.
   
A felek megegyeztek abban, hogy rövidesen folytatják az egyeztetést - ismerteti a szakszervezet közleménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!