Megesett izgalmak tárháza: a kvártélyház története

Furcsán hangzik, de a kvártélyház és a kvártélyház valójában egymást termékenyítette meg. Zalaegerszegen öt éve költözött a belvárosba a nyári színház. Hamar értelemszerűvé vált, hogy a valaha katonaságnak helyet adó, őket kvártélyozó, majd megyeháza funkciót kapott ház belső udvarán tanyát verő kvártélyház színház nézői többet szeretnének tudni a város jellegzetes épületéről. A Zala Megyei Levéltár munkatársai, úgyis mint a ház lakói siettek segítségre: Molnár András igazgató szerkesztésében 2009-ben adták a köz kezébe a Kvártélyház című könyvet. Amiből kiderül, Mária Terézia keresztelte el Zalaegerszeg egyik legrégebbi és leggazdagabb múltú középületét, amely 1765-től 1928-ig, több fázisban épült, s a 18-19. században a megyei tisztviselők szálláshelyéül szolgált, 1872-től 1950-ig pedig vármegyeházaként működött.

A telken korábban állt egy faépület, amely leégett, s ezután kapott megbízást a helyi kőműves, Sodán János, készítse el egy téglaház terveit. A ma látható szárnyak közül ekkor csak a keleti készült el, majd fokozatosan (az 1890-es évekig) bővült a déli, az északi – ebben működik a levéltár –, majd a főútról nézve a hátsó, nyugati szárnnyal.

A kvártélyház ebbéli minőségében nem sokáig működött, az évszázadok során inkább a megyei és városi közigazgatás hivatalainak adott otthont. A település képét ekkor, 1765 után – a Mária Magdolna-templommal együtt – szinte csak ez az épület határozta meg, mintegy polgári városias jelleget adva a mezővárosnak – írja a kötet egyik legalaposabb, bevezető tanulmányában Kapiller Imre, a levéltár munkatársa. (1764-ben Zala vármegye 18 ezer forintnyi összkiadásából 2 és fél ezer, 1765-ben közel ugyanennyi forintot szánt a királynői rendelet nyomán kötelező építkezésekre.)

A házat 1773-tól vették fokozatosan birtokba, az utolsó nagyobb átépítést, a homlokzat  átalakítását az 1920-as évek derekán hajtották végre. Az eredeti tervrajzok egyébként bőrbe kötve sokáig megvoltak a levéltárban, de az idők során elkallódtak.

A könyvben olvasható Foki Ibolya tanulmánya is, mely az 1849–1919 közti időszakot tárja elénk, amíg a kvártélyházból megyeházává avanzsál a ház. A vármegyei ellenállás egyik jelentős eseménye 1861-ben zajlott, amikor is az itteniek nem voltak hajlandók engedelmeskedni a királyi adószedőknek, akik viszont a ház kasszaszobáját – ahol az adóíveket őrizték – próbálták megostromolni hatvan csendőrrel, de az akció az erős ajtó- és ablakvasalatnak köszönhetően kudarcot vallott. (Hasonló eset történt 1906-ban, amikor a vármegye nem fogadta el a király által megbízott kormányalakító párt legitimitását.)

A neves idelátogatók közül érdemes kiemelni a kultuszminiszter Trefort Ágostont, aki 1881-ben járt itt; de megfordult 1890- ben Baross Gábor közlekedési miniszter is. 1927-ben Bethlen István miniszterelnök kampányrendezvényre látogatott ide. A kortársak láthatták itt többek között Horthy Miklóst, Kádár Jánost, Göncz Árpádot, Mádl Ferencet is.  


Zöld zsalugáter az emeleten

Az első világháború után népszövetségi kölcsön és angol pénzügyi támogatás tette lehetővé, hogy a magyar gazdaságot beruházások élénkítsék.

Ez volt a zalaegerszegi kvártélyház szerencséje. Korábban több terv született az épület bővítésére, ezúttal remény mutatkozott a második emelet felhúzására. Megyeri Anna történész-muzeológus tanulmányban foglalta össze az építéstörténetet.

A bővítés terveinek elkészítésével Kotsis István budapeti műegyetemi tanárt bízták meg, akinek a nevéhez fűződött a neobarokk ferences templom és kolostor, amit 1926-ban szenteltek fel. Az építészmérnök az olasz reneszánsz és neobarokk építészet szerelmese volt, ez meg is látszik a megszületett zalaegerszegi eredményen. Ugyanekkor alakították át a nagyterem ékességét, a ma is látható, metszett üvegburás csillárt.

Az épület a várost ismertető képeslapokon, útleírásokban hamar elfoglalta helyét mint az egyik helyi legértékesebb látványosság. Így írtak róla: jóleső patriarkális családiasságot mutatnak a zöld zsalugáteres ablakok... aki erre jár, nem hagyhatja ki a megyeház nagytermét.  


Stílus a falakon

Ha beülünk a bensőséges udvar nézőterére, az előadás előtti percekben körbetekinthetünk az épület rejtett szépségeit szemlélve. Hogy mit látunk?

Abban dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese, művészettörténész segít, a most nekünk is mankóul szolgáló Kvártélyház című kötet 45. oldalán.

„Amennyiben a három épülettömb stiláris jellemzőit leegyszerűsítve akarjuk megfogalmazni, azt mondhatjuk, hogy a levéltári részen összességében az eklektikusan alkalmazott klasszicizáló elemek, míg a kvártélyházon, illetve a nyugati szárnyon a neobarokk jegyek a meghatározóak” – olvasható a tanulmányban.

A díszterem külső falainak belső udvari nézete – melyet a nézőtérről láthatunk – az utcafronti tagozatok plasztikus, architekturális tagolású megoldásait ismétli. Mindkét helyen megjelenik a kvádermintás (a kváder négyszögletesre faragott, szabályos formájú építőkő, német szóból ered) vakolatképzés, a hangsúlyos, füzérdíszes párkány, a baluszteres mellvéd (apró, függélyes támasz, alul talplemezen áll, felül fedőlemez tartja), valamint az oszlopos-timpanonos elrendezés, s a nyílások félköríves lezárása. A homlokzat földszinti ablakain oroszlánfejes szemöldökköveket figyelhetünk meg, míg az emeletieket akantuszleveles konzolok díszítik. A nagyterem udvari díszítése vertikális tagolású, köszönhetően a magas falpilléreknek. A nagytermek külső hangsúlyozása a barokk kastélyépítészet jellemzője, ekként jelenik meg az egerszegi épületen is.

A tanulmány kitér a díszterem Deákot, Zrínyit, Csány Lászlót ábrázoló festményeire is. (Utóbbit gyakran összetévesztik Kossuthtal.) 



KVÁRTÉLYHÁZ - Olvassa el dossziénk cikkeit IDE KATTINTVA!