2011.06.30. 18:14
Panasz: légvezeték a lombkoronában
A zalaegerszegi Kosztolányi tér egyik társasházának lakója jelezte lapunknak, hogy az épület előtt álló cseresznyefa balesetveszélyes, mivel lombjai közt villanyvezeték húzódik.
A helyzet azért problémás, mert gyakran másznak fel gyerekek a közterületen álló fára, különösen most, cseresznyeérés idején, ám ő hiába szól nekik a veszélyhelyzetről, többnyire nem foglalkoznak figyelmeztetésével – mondta a férfi.
Hozzátette: tudomása szerint már zárlatot is okozott a fa lombkoronája, e két ok miatt tehát célszerű lenne kivágni azt.
– Kedden este egy fiatalember mászott fel a fára cseresznyéért, a felesége és a kisgyereke az utcán várta. Szerintem csak idő kérdése, mikor lesz ebből nagy baj – így a férfi, aki nevét nem kívánta adni nyilatkozatához. Annyit még elmondott, hogy a LÉSZ Kft.-nek korábban jelezte már a problémát, sőt, tavalyelőtt az önkormányzatnak is elküldte észrevételét, végül mégsem „nyúltak hozzá”.
A panasszal először Czudor Lénához, a Lész Kft. sajtóreferenséhez fordultunk, aki elmondta: a városi cég szakemberei megvizsgálták a Kosztolányi téri helyszínt, fényképet készítettek és továbbították azt az E.ON-nak, valamint az önkormányzatnak. A VG Kft.-nél eddig nem tudtak a problémáról, a jövő hét elejére ígérték, hogy megnézik a fát. A cégek akkor tudnak eljárni, ha az önkormányzat erre megbízást ad, tette hozzá Czudor Léna.
Dr. Kovács Éva, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta: a jelzés alapján kollégáik megvizsgálják az említett fát, és ha szükséges, intézkednek.