Hírek

2011.05.18. 07:02

Szöszmötölnek a 86-oson? A befejezési határidőt fél évvel kitolták

Várhatóan csak 2012 júniusára készül el a 86-os főút zalai szakaszának burkolat-megerősítése. Az eredeti határidő 2011 vége volt, ám az elmúlt évi rendkívül csapadékos időjárás miatt az ütemtervet nem tudták tartani.

Gyuricza Ferenc

A 86-os út burkolat-megerősítésével már számos alkalommal foglalkoztunk lapunkban, legutóbb március végén írtuk meg, hogy akkor mintegy 35 százalékos készültségi fokon állt a beruházás. Erre utalva jelezte felénk egy olvasónk, hogy nem csoda a késés, hiszen szerinte a zalai szakaszon csupán szöszmötölés folyik, azaz mindössze két helyen, a vasi megyehatár közelében és Zalabaksánál dolgoznak a kivitelező Colas Út Zrt. munkatársai.

Ezen felbuzdulva magunk is végigjártuk a teljes zalai szakaszt, s hasonlót tapasztaltunk. Néhány nappal ezelőtt a 38 kilométer hosszú távon csupán három helyen láttunk érdemi munkát. A vasi megyehatárnál lámpás forgalomirányítás mellett alig több mint egy kilométeres szakaszon javították a padkát. Ide egy markolóval, két teherautóval és egy kézi padkahengerrel vonult fel tucatnyi ember.


Egy másik építés alatt álló szakaszra Kálócfa és Zalabaksa között, a pórszombati elágazó közelében találtunk. Itt kézi forgalomirányítás mellett éppen az aszfalt felmarása zajlott. Ide már jelentősebb technikát vonultattak fel, ám a járművek jó része tétlen várakozott. Itt a két forgalomirányítóval együtt kilenc személyt számoltunk össze.

A harmadik munkaterületre Zalabaksa cupi településrészénél bukkantunk, itt háromszáz méteren lámpás forgalomirányítás mellett két munkagéppel dolgoztak az út szélesítésén, az ehhez szükséges anyagot két tehergépkocsival szállították. Ez utóbbi helyszínen kézi munkás nem tartózkodott.

A valós képhez tartozik, azóta több ponton is beindult a munka, Zalabaksa cupi településrészénél tegnap már aszfaltoztak, illetve a rédicsi határmetszési ponthoz vezető szakaszon ezen a héten szintén marták már az aszfaltot, míg a csesztregi elágazónál a padkát profilozták. Észrevételeinket továbbítottuk a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felé is. Loppert Dániel, az állami vállalat kommunikációs vezetője válaszában elmondta: a beruházás technikai okok miatt nem folyik teljes intenzitással, ugyanis a forgalomkorlátozás bevezetéséhez az engedélyeket május első felében kapta meg a kivitelező. Ezt követően a független mérnök kiadta a munkakezdési engedélyeket, így napokon belül szinte minden építési szakaszon megkezdődnek a munkálatok. Loppert Dániel szerint a beruházás várhatóan 2012. június végén készülhet el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!