Hírek

2011.01.18. 06:26

Alapoktól a toronyig

Kívül és belül is megújul Zalavár katolikus temploma, az egyházközség pályázaton nyert pénzből finanszírozza a rekonstrukciót.

Sámel József

- A templom tetőszerkezete nagyon rossz állapotba került, a fa részeket megtámadta a vörös gomba. Bizony akadt gerenda, mely az elmúlt tíz-tizenöt év során teljesen elvékonyodott. Néha bizony féltünk, hogy a vihar elviszi a tetőt. Szóval nagyon nem várhattunk a felújítással - sorolta a rekonstrukció szükségességének indokait. - A vakolat felett ugyancsak elmúlt az idő. A templom nyolcvan esztendeje épült, azóta csak kisebb felújításokat, javításokat végeztek rajta. Most teljes egészét érintik a munkálatok. A torony már elkészült, amint az idő engedi, a külső felújítások is megkezdődnek. Ahogy a belső részben is indul a munka, az újrafestés. Saját pénzt is fordítunk a munkálatokra, így például megújul a három ólomüveges ablak, a toronyóra digitális irányítást kap, s a fűtés is modern lesz. Az orgonánkat nemrég sikerült felújítanunk, méghozzá saját forrásból, pár százezer forint ráfordításával.

Ezek is érdekelhetik