Hírek

2010.12.13. 14:46

Egészséges rendelésen: időbeni védelem méréssel, szűréssel

A napokban immár 11. alkalommal kínált lehetőséget az egészségi állapot kontrolljára az „Egészséges rendelés” címmel szervezett program Keszthelyen.

Horányi Árpád

A hagyománnyá vált rendezvényt máig is kitartó támogatókkal a helyi Alapellátási Intézet hívta életre a keszthelyi székhelyű Országos Alapellátási Szövetséggel, az ANTSZ Térségi Intézetével, s a házigazda szerepet felvállaló Goldmark Károly Művelődési Központtal.

Az egészségügyi prevenciós és ismeretterjesztő eseménynek a Balaton Színház adott otthont. A nyitóelőadás témaköre ezúttal az idős kor problémáit ölelte föl, a szűrésekre, tanácsadásokra pedig természetesen minden korosztálybelieket vártak.


– Minden alkalommal találkozhatnak újdonságokkal a résztvevők, ezzel a célunk, hogy a rendszeresen ide látogatók érdeklődését is folyamatosan fenn tudjuk tartani, s mindig legyenek aktualitások a kínálatunkban – mondta a szervezők képviseletében dr. Hertelendy László háziorvos, az Országos Alapellátási Szövetség elnöke. – Ezek közt idén termékbemutatóval és kóstolóval is igyekszünk felhívni a figyelmet az egészséges táplálkozásra, a kismamák a Doppler-vizsgálattal meghallgathatják magzatuk szívhangját, a különféle vizsgálatokra való várakozási időkben pedig ki lehet tölteni az úgynevezett krónikus stressz-tesztet, amivel az esetleges depressziós problémák fokát lehet felmérni.

Több mint százan fordultak meg az „Egészséges rendelésen”, részt véve különféle szakorvosi szűrővizsgálatokon, laboratóriumi mérési ellenőrzéseken. A program része volt továbbá az önkéntes véradás lehetősége.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!