Hírek

2010.10.12. 05:47

Áthajtanak a tiloson! Kamerázzák a szabálytalankodókat

Hetek óta videóra veszik az autósokat a rendőrök Nagykanizsán. Az ellenőrzés azért vált szükségessé, mert az elmúlt időszakban, főként a Huszti téri körforgalom építésénél sokan egyszerűen áthajtanak a piros jelzésen.

Sámel József

Kulik Károly, a közlekedésrendészeti osztály vezetője elmondta: az iskolakezdést követően több bejelentést is kaptak, miszerint a Huszti tér környékén a körforgalom építéséből adódó forgalomelterelés miatt reggelente nehezen tudnak átkelni a diákok az úttesten. A kanizsai rendőrkapitányság és a közterület-felügyelet ezért reggelente több járőrrel segíti a gyalogosforgalom haladását.

- A másik probléma az, hogy a Huszti térnél az építkezés miatt csak egy sávban tudnak haladni az autósok, ami jelentősen lassítja a forgalmat - így Kulik Károly. - A kihelyezett mobil forgalomirányító lámpákat ráadásul sokan semmibe veszik, gyakran előfordul, hogy az autósok a tilos jelzés ellenére is behajtanak az egysávos útszakaszra, miközben szemből is megindul az autósforgalom. Mindez roppant balesetveszélyes, ráadásul a piros jelzésen való áthaladás 100 ezer forintos közigazgatási bírságot von maga után.


A kanizsai rendőrök hétfő reggel is kamerázták a forgalmat, s mi tagadás, szinte nem volt olyan jelzésváltás, amikor egy-egy autós ne hajtott volna át a tiloson. Utóbbiak rövidesen vélhetően csekket kapnak.

A rendőrség egyébként azt kéri az autósoktól, hogy ha tehetik, kerüljék el a Huszti téri csomópontot az építkezés idejére.

Ha ezt nem tudják megoldani, akkor viszont tartsák be a KRESZ szabályait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!