Hírek

2010.09.13. 17:39

Zalahús-ügy: Börtönt kért Farkas Imrére az ügyész

A biztonságos kikötőtől túl messzire és túl veszélyes vizekre merészkedett hajóhoz hasonlította perbeszédében a Zalahúst dr. Matécsa Artemon ügyész, amikor összefoglalta a megyei bíróságon az érveket, amelyek bizonyítják a volt többségi tulajdonos, vezérigazgató, Farkas Imre felelősségét.

Arany Gábor

 
A több mint négyórás hétfői vádbeszédben részletesen kitért azokra a folyamatokra, amelyek végén a kapitány parancsot adott a hajó túlterhelésére, bár tudta, céljukat nem érhetik el,  a rakomány, sok ember vagyona, odalesz. Igaz, a süllyedés előtt  próbálta a kormánykereket másnak átadni.

A Zalahús meghatározó, 72 százalékos többségét birtokló Farkas Imre (76) az eljárásban vitatta egyedüli felelősségét. Védekezése szerint az egyes területeket irányító igazgatókkal együtt döntött, közös volt az irányítás. Ezzel szemben dr. Matécsa Artemon ügyész a vallomásokból idézve bizonyította, a Zalahús életét Farkas Imre tartotta kezében, ő döntött és a problémákkal is tisztában volt.

Az egykor virágzó cég felett az első felhők 2001-ben jelentek meg, csökkent az eredmény. A következő évben ez már zuhanásszerű volt, és felborult a bevételek-kiadások egyenlege. Újabb évre rá a hozzáértők már látták, a cég veszteségesen működik, s ez 2004-re mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Akadozott a termelés, a beszállítók késve vagy sehogy nem kapták meg a pénzüket. Hitegették őket, 45 napos fizetési határidővel vettek át vágóállatokat, de ennek elteltével sem egyenlítették ki a számlát.

Pontosabban, ha valaki nagyon erőteljesen lépett fel, esetleg felszámolási kérvényt adott be ellenük, azzal próbáltak megegyezni. A csőd azonban gyorsvonatként közelített. Előfordult, hogy annyira nem volt pénzük, hogy a cég boltjába küldték érte a szállítót, de a kasszában is csak kuncogott a krajcár. Ebben a helyzetben már mindig Farkas Imre döntött arról, kinek kell fizetni, kinek nem.
 
A Zalahús állapotát látva a bankok is keményebben tárgyaltak, illetve már szóba sem álltak a céggel. Ezért nem volt esélye annak a 2004 végén indított mentőakciónak se, amelybe az önkormányzatot akarták bevonni. A városra csak a kötelezettségek hárultak volna, miközben a bank már tavasszal megtagadta a hitelezést a Zalahús helyzete miatt. Ezért nem vezetett eredményre komoly vevő, befektető keresése sem. Farkas Imre a csődöt a Zalahús RE-N Kft.-nek való 2005 márciusi eladásával sem kerülhette el.
 

A vezérigazgató terhére rója a vádhatóság, hogy a cég valós helyzetét elleplezve tévedésben tartotta a beszállítókat. Arra azonban figyelt, hogy saját érdekeltségei minél kisebb veszteséggel kerüljenek ki a krízisből. Az általa birtokolt Zalapig Barnak Kft. például 93 millió forinttal tartozott a Zalahúsnak, ám e summa behajtásáról érdemben nem intézkedett. Szintén nagyon kedvezően szerződött a húsipari céggel a Farkas Imre tulajdonolta IMI 55 Kft. E cég tucatnyi teherautót lízingelt, majd bérbe adta a Zalahúsnak. A szerződésben a készfizető kezességet a Zalahús vállalta, mint ahogy a járművek fenntartása, működtetése költségei is rá hárultak. Ha a cég ezt az IMI 55 nélkül tette volna meg, 135 millió forintot takarít meg, mutatott rá az ügyész. Ezzel a magatartással a cégvezető megvalósította hűtlen kezelést.
 

Ráadásul az ekkor már fizetési gondokkal küzdő Zalahús a bérletidíj-hátralék kompenzációjaként vagyontárgyakat  vendégházat, életbiztosítást  adott át az IMI 55-nek. Ezzel jogtalan előnyhöz juttatta a többi hitelezővel szemben, ráadásul jelentős vagyont vont el, ami csődbűntett.
 
Az ügyész ezek alapján 246 rendbeli, különbözőképpen minősülő csalással, valamint hűtlen kezeléssel és csődbűntettel vádolja Farkas Imrét, és börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását javasolja. Indokként még megemlítette, több száz család sínylette meg a Zalahús tönkremenetelét. Volt, aki egyetlen vagyonkáját, a tehenét adta el a semmiért. Sorsok siklottak ki, családok, vállalkozások roppantak meg. Az egyenleg 265 hitelező közel 3,5 milliárd forintos követelését tartalmazza.

A vádlott s védője érveit szerdán hallgatja meg dr. Gergye Tamás bíró és tanácsa.

 

Zalahús dosszié itt!




Ha én lennék Csányi Sándor... - 2009-es beszélgetés a Zalahús volt vezetőjével, Farkas Imrével

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!