Hírek

2010.09.06. 13:30

Salomváron több a polgármester-, mint a képviselőjelölt

A Zala megyei Salomváron több polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba, mint ahány képviselőjelölt volt a településen, ahol a kevés jelentkező miatt - Magyarországon egyedüliként - elmarad az önkormányzati választás októberben.

MTI

Az Országos Választási Iroda adatai szerint a településen, ahol 486 választópolgár él, négyfős képviselő-testületet választhatnának, de csak három jelöltet vettek nyilvántartásba. A képviselőjelöltek között - valamennyi független - mindössze egy olyan szerepel, aki a jelenlegi testületnek is tagja.
A polgármesteri tisztségért viszont négyen indulnának. Mindannyian független új jelöltek, az eddigi településvezető nem szerepel az OVI honlapján közölt listán.
Salomváron jelenleg héttagú a képviselő-testület, a 2006-os önkormányzati választáson még 15 jelölt indult a megbízatásért. A szavazáson csaknem 70 százalékos volt a részvételi arány, s akkor két polgármesterjelölt közül választhattak a zalai település lakói.


Csáki István, Salomvár polgármestere az MTI megkeresésére elmondta: meglátása szerint azért volt kevés jelentkező a képviselői tisztségre, mert a település "eladósodási folyamatban van". 
Nem tudják fenntartani az intézményeiket, az óvoda, az iskola, az orvos és a védőnői szolgálat költsége mind az önkormányzatot terheli, mindehhez egy várhatóan vesztes vagyoni per is társul. Ez utóbbiról annyit közölt, hogy a település volt jegyzője által okozott kárról van szó - őt ezzel összefüggésben okirat-hamisításért jogerősen el is ítélték -, de miután a munkáltatói felelősség az önkormányzaté, ezért valószínűleg a település elveszíti a pert.
"Ez körülbelül 30 milliós kártérítést jelent" - tette hozzá a polgármester -, ami óriási gond az évente 60 millió forintból gazdálkodó Salomvárnak.
   
Csáki István nem is vállalja tovább a társadalmi megbízatású polgármesteri szerepet. "Amit vállaltam, teljesítettem, de belefáradtam, elegem volt a megpróbáltatásokból" - mondta az MTI-nek.


Részletes és friss adatok a jelöltekről!


Választási híreink itt!



Korábban írtuk:

Salomváron elmarad az önkormányzati választás

Egy településen, a Zala megyei Salomváron elmarad az önkormányzati választás októberben, elegendő számú jelölt hiányában - mondta Sári Miklós, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A tízezernél kevesebb lakosú településeken úgynevezett "egyéni listás" rendszerben választják meg a település lakosságszámától függő számú tagból álló képviselőtestületet. Egyéni listás képviselőjelölt az lehetett, akit a település választópolgárainak legalább egy százaléka jelöltnek ajánlott. A jelöltbejelentésre péntek 16 óráig volt lehetőség.
   
A szavazólapon a választópolgár akár egy, akár több, de legfeljebb annyi jelöltre szavazhat, ahány egyéni listás mandátum a településen kiosztható. Ha nincs elegendő (legalább a kiosztható egyéni listás mandátumok számával megegyező számú) jelölt, akkor a szavazást nem lehet megtartani és időközi választást kell rendezni.
   
A Zala megyei Salomváron a 486 választópolgár négyfős testületet választhatna, ám az OVI adatai szerint mindössze három egyéni listás képviselőjelölt van, így itt elmarad a képviselő-testületi választás.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!