Hírek

2010.09.25. 12:34

Felbontotta a Tettrekész a Jobbikal kötött megállapodást

Felbontotta a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) a Jobbikkal kötött korábbi megállapodását - ezt Szima Judit, a szakszervezet újraválasztott főtitkára jelentette be szombaton.

MTI


Szima Judit elmondta: a TMRSZ harmadik, szombaton befejeződött kongresszusa - több mint 95 százalékos többséggel - úgy döntött, hogy a megállapodást felmondja, mert azt egyoldalúnak ítélte meg. Hozzátette: a munkavállalók részére az elmúlt időszakban semmiféle pozitív intézkedés nem történt, érdemi kapcsolattartás nem volt a két szervezet között.
   
Így - fűzte hozzá a főtitkár - okafogyottnak tekintik a megállapodást. Kiemelte: minden politikai párttal, így a Jobbikkal is kapcsolatot tart fent a szakszervezet.
  
 A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a TMRSZ 2009. május 18-án kötött együttműködési megállapodást, amely szerint a párt a jövőbeli politikai programjaiban a TMRSZ  javaslatait is figyelembe véve dolgozza ki a rendészeti kérdések megoldását.
   
Rögzítették azt is, ha a párt bekerül az Európai Parlamentbe, illetve a Magyar Országgyűlésbe, akkor törekedni fog a megállapodás elveinek megvalósítására. A TMRSZ pedig azt vállalta, hogy aktívan részt vesz a Jobbik rendészeti programjának kidolgozásában, a Jobbik pedig  figyelembe veszi a TMRSZ javaslatait.
   
A TMRSZ - az akkori közlés szerint minden parlamenti pártot és a Jobbikot megkereste az együttműködési megállapodás tervezetével, de csak a Jobbik jelezte, hogy azonosulni  tud a szakszervezet céljaival.
   
Szima Judit, a szakszervezet főtitkára a Jobbik EP-listájának negyedik helyén szerepelt.
   
2009. május 28-án a rendőrség azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség befejezte a TMRSZ és a Jobbik Magyarországért Mozgalom együttműködési megállapodásával kapcsolatban indított vizsgálatot, amelyet Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter - a megállapodás napján - kezdeményezett.
   
Közölték azt is, hogy "a TMRSZ egyes képviselőinek elmúlt időszakban végzett tevékenysége, politikai tartalmú közleményei, a politikai tevékenységet feltételező együttműködési megállapodás aláírása és a megállapodás végrehajtásában is szükségképpen felmerülő politikai tevékenység, a szolgálati rend és fegyelem elleni, esetenként a bujtogatás, illetve a szolgálati tekintély megsértésének tényállását kimerítő megnyilatkozások együttesen annak megállapítására vezettek,  hogy a szervezet működése a rendőrség rendeltetésszerű működését  gyakran veszélyezteti, és ezért törvénysértő".
   
A Legfőbb Ügyészség július 3-án azt mondta ki, hogy fel kell bontania TMRSZ Jobbik Magyarországért Mozgalommal kötött együttműködési megállapodását, mert a szakszervezet elnökének és főtitkárának nem volt törvényes  felhatalmazása az együttműködés aláírására.
   
A legfőbb ügyészhez Bencze József országos rendőrfőkapitány fordult törvényességi kérelemmel ügyészhez a TMRSZ ügyében. A Legfőbb Ügyészség ez alapján vizsgálatot folytatott annak megállapítása érdekében, hogy a szakszervezet működése törvényes-e.
   
A további jogszabálysértés elkerülése érdekében a Legfőbb Ügyészség ügyészi törvényességi felügyeleti jogkörben  figyelmeztetést nyújtott be, továbbá felhívta a szakszervezet elnökét és főtitkárát a megállapodás felbontására.
   
Ezt követően a Jobbik úgy nyilatkozott, hogy folytatja együttműködését a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetével, mert szerinte a Legfőbb Ügyészségnek nincs jogköre vizsgálni a szakszervezetek működését, az illetékes megyei főügyészség szerint pedig törvényes a párttal kötött megállapodás.
   
Idén áprilisban a Tolna Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a megyei bíróságon a TMRSZ működésével kapcsolatban, ebben egyebek mellett indítványozza a szervezet és a Jobbik által kötött együttműködési megállapodás felbontását.
   
Szima Judit főtitkár szombaton elmondta még: a kongresszus közel 96 százalékos többséggel újraválasztotta őt a főtitkári posztra és Bárány Zoltán lett ismét az elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!