Nevelés a szeretet makacs erejével és türelmével

 - Innen, a Medes-tetőről valaha hatvan-hetven falut is láthatott a szemlélő  - mesél Kovács Gyula pórszombati erdész, akit ez évben Az év zalai embere címmel is kitüntettek olvasóink szavazatai.  A török időkben pusztultak el a települések, emléküket a kereszttel és táblával őrizzük.

A természet nagy tudású zalai embere ezután a valaha  honos gyümölcsfafajtákról beszél ifjú hallgatóságának, s arról, milyen nagy kár, hogy a tájban különösebb védelem nélkül is megélő alma helyett ma már az agyonvegyszerezett tescósat esszük, amiről értelemszerűen nincs jó véleménye a szakembernek.

Lehet, hogy ezek a gyerekek Déván még igazi almát esznek, gondolom, míg végignézek rajtuk. A fűben ücsörögve, a kis szálldosó bogarak után kapkodva, fűszálat rágcsálva egészen természetközeli lényeknek tűnnek.

A kis társaság a Salomvár mellett működő  Erdeifaluért Alapítvány és a Kerecsen Hagyományőrző Egyesület vendégeként   érkezett néhány napra Zalába, méghozzá a dél-romániai magyarlakta Déváról, közelebbről a Böjte Csaba ferences szerzetes által 1992-ben alapított, 200  nehéz sorsú, kallódó gyereket nevelő  alapítványi otthonból.

Mikó György , az Erdeifaluban működő alkalmi tábor vezetőjének   hívó szavára jöttek, hogy lássanak, nyaraljanak, tapasztaljanak.

- Én három táborban is leszek, illetve egyben, Kecskeméten már voltam, ez a középső, és még megyek a Tiszához is!  - hadarja egyszuszra a 15 éves Dalma, aki jó eredményű bizonyítványával érdemelte ki, hogy világot lásson.  - Régóta élek az otthonban Déván, anyukám szokott engem látogatni, én is elmegyek hozzá, de apukám nem, ő a bányában dolgozik a Zsil-völgyben. Én ügyvéd akarok lenni, láttam sok filmet erről, de lehet, hogy most az újságírás tetszik meg. Nehéz?

Erre már Bianka és Denisa, Dalma barátnői is közelebb telepednek. Egyik nevelő, a másik szülésznő lesz, ha nagy lesz.

- Hol éltek majd?  - kérdezem.

- Hát az a férjemtől is függ! - vágja rá az előrelátó Denisa, aki matek-algebrában jeleskedik. Persze végül Magyarországban egyeznek meg, mint szóba jöhető lakóhelyben.

A 13 fős csapatot Varga Csaba vezeti, aki maga is az otthon lakója volt korábban, majd Kolozsvárott, Budapesten tanult, lett tanár és gitáros, hogy most a szüleiktől kényszerűen távol élő gyerekek sorsát igazgassa párjával, Annával, aki ide is elkísérte.

- Jó nevelők, nincs velük baj, Csaba bácsival nagyon sokat lehet játszani, viccelni  - szögezik le nekem a fiúk már a vargányás vaddisznópörkölt kanalazása közben, amihez a hegyi hajlék rönkasztalaihoz telepszünk.  - Jaj, rugdossa a hasamat a vadmalac, ha őzike lenne, meg sem enném, annyira sajnálnám!  - vált humorra az eszejárása a Danielként bemutatkozó fiúnak, mire Bogdán, András és Laci egyszerre vigyorog, szemükkel követve a jóféle vörösbort kínáló házigazdát. Hiába, alig lévén tizenöt évesek, egyetlen kortyot kaphattak csak.
 
- A szeretet makacs erejével és türelmével neveljük őket - csatol vissza a hallottakhoz Varga Csaba, aki egyben Bethlen Gábor szülőházának, mint műemléképületnek is a kezelője, s ha minden igaz, annak kertjébe éppen a hatszáz fajtát őrző Kovács Gyulától visz facsemetéket. - Akár abból a ponyik nevezetű almafafajtából, amely a nagy matematikus, Bolyai Farkas erdélyi sírján is díszlik.

A vacsora végeztével sem lankad az érdeklődés, a gyerekek a földbe vájt tapasztott kemencét csodálják, melyről magától az építőtől megtudják, az első világháborúban a magyar bakák építettek ilyet, s benne 12 perc alatt sütöttek komiszkenyeret.

A csapat már megfordult a Balatonnál is, Vonyarcvashegyen merültek a habokba, a hét végén pedig részt vesznek a szintén őket támogató zalai tartós élelmiszert, tanszert gyűjtő körút Erdeifaluban záruló programján.

Az erdélyi Szent Ferenc Alapítvány Böjte Csaba  ferences szerzetes kezdeményezésére alakult, hogy az árva, vagy nehéz sorsú magyar gyerekeket tanítsa, gondjukat viselje Déván. Tizennyolc év alatt  több helyütt is létesült  magyarországi támogatásnak is köszönhetően  további gyermekotthon.