Hírek

2010.07.30. 07:50

Ágyúgolyót is találtak (fotókkal)

A héten régészek és egyetemi hallgatók közösen folytatták az egykori Zrínyi-erődítmény, Zrínyi-Újvár pár éve elkezdett feltárását.

zaol.hu

 


- Idén elsősorban az egykori vár udvarát kutatjuk, s abban reménykedünk, hogy rábukkanunk az erődítmény kútjára - mondta tegnap a helyszínen Orha Zoltán, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága régésze, az ásatás szakmai vezetője. - Jelentős fejlemény lenne, ha megtalálnánk, hiszen a törökök az elfoglalt vár kútjába dobták az elhunyt védők holttesteit - erre vonatkozóan konkrét történeti források is rendelkezésre állnak. Elkezdtünk megkutatni egy kúthoz hasonló talajképződményt, ám még egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy ez valóban az, amit keresünk. Pár nap múlva többet tudunk, s talán emberi maradványokat, csontokat is találunk majd.

Orha Zoltán elmondta, az elmúlt napokban a dr. Vándor László megyei múzeumigazgató által vezetett munkálatok során rábukkantak a védők szálláshelyéül szolgáló barakkok maradványaira. Üszkös, korhadt gerendák, vesszőfonatból és agyagból készült, tapasztott falak nyomai tűnnek elő a hozzáértő kezek alatt. Odébb, egy másik falszakasz közelében az ellenség oldaláról belőtt méretes ágyúgolyó került a felszínre.

 

A szakember jelezte: bár az egyetem hallgatói ma hazautaznak, a múzeumok munkatársai még a jövő héten is folytatják a munkát.

alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa szerint a vélhetően még hosszú évekig elhúzódó kutatás lezárásaként elképzelhető az egykori erődítmény részleges rekonstrukciója, annak érdekében, hogy a majdani látogatónak is fogalma lehessen a régvolt építményről.

Dr. Hauser Gábor

 

 

- Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a költő és hadvezér Zrínyi Miklósnak is legyen olyan magyarországi emlékhelye, ahol méltó módon fejet hajthatunk nagysága előtt - magyarázta. - Úgy alakult ugyanis, hogy minden, ami hozzá köthető, Horvátországban, a Muraközben van.

Azt már Papp Ferenc alezredestől, a költő-hadvezér nevét viselő egyetem munkatársától tudtuk meg: Őrtilos, Légrád és Murakeresztúr után idén szeptember 5-én a határ horvát oldalán, Donja Dubravában kerül sor a hagyományos Zrínyi-Újvár várjátékra és kulturális bemutatóra.




Korábban megjelent híreink a témában a kapcsolt anyagok között!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!