Hírek

2010.03.06. 12:39

Felkészítő tréning szabadulás előtt a megyei börtönben

A zala megyei börtön fogvatartotti létszáma 2008-ban átlagban 100 fő körül alakult, tavaly 129 főre nőtt. Emelkedett a befogadások száma is: a 2008-as 413-ról 2009-ben 442-re.

Horváth A. Attila

- Szakszerűen és jogszerűen teljesítette törvényben meghatározott feladatait 2009-ben is az intézet. Személyi állományunk fluktuációja csökkent: 2008-ban 20, tavaly 10 fő távozott. Egy új munkavállaló felvétele és kiképzése körülbelül 2 évbe telik, a pótlás tehát nagy erőfeszítéseket kíván. Bár a létszámgazdálkodást az országos helyzethez hasonlóan kedvezőtlenül befolyásolták a rendőrség állományába történt áthelyezések, jelenleg a személyi állomány feltöltöttsége teljes. E megfiatalodott állomány kiváló eredményeket ért el a kiképzés során, és az intézet telítettségéből következő többletfeladatokat is végrehajtotta - jelezte az intézetparancsnok.

A tárgyi feltételek tekintetében tovább fejlődött az intézet: folytatódott a munkahelyek, irodák, kiszolgálóhelyiségek felújítása, és javult a számítógéppark minősége is. Szintén bővült a gépjárműpark, ami immár korszerűnek mondható, és megfelel a szállítási, előállítási igényeknek.

- Ami pedig a fogvatartottakat illeti: nagy hangsúlyt helyeztünk a szabadulás előtti felkészítésre és a szabadidős programokra. Vetélkedőkön, személyiségfejlesztő tréningeken, az általános műveltséget növelő előadásokon, kulturális és sportprogramokon vehettek részt a fogvatartottak. E munkában pótolhatatlan segítséget kaptuk a Zalai Népfőiskolai Egyesülettől, amit ezúton is megköszönünk - fogalmazott a parancsnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!