Hírek

2010.02.20. 13:38

Verebes István egy időre elhagyja Bazitát a Mikroszkóp Színpad kedvéért

Színész, rendező, író, szövegíró, konferanszié, humorista, nem hivatásos riporter (csak kíváncsi, mondja), most pedig színházigazgató Verebes István. Kérdésemre elárulta, hivatalos irataiban a foglalkozás rovatban a színész megjelölés szerepel, hiszen erről van képesítése . A többi csak járulék, fűzi hozzá.

Varga Zsuzsa

- Folytatja a Sas József által hitelesített, kissé lebutított, cigányzenés és harsány hangvételű kabarét, vagy új irányt vesz?

- Én megpróbálom folytatni a pesti kabaré ortodox hagyományait. Nem minősítenék semmilyen kabarét, az a közönség dolga. Amit Sas Jóska csinált, szakmailag kompetens és magas színvonalú volt, azon a formán belül, amit ő vállalt. Nyilvánvalóan én mást fogok csinálni, s ezt ő is tudja. Mindketten az iskolázottságunk irányában haladunk.

- Azt mondta, szeretne jó színházi rendezőkkel együtt dolgozni, többek között Cseke Péterrel. Ez is a változás jele.

- Ez annyit jelent, hogy nem mindent én fogok rendezni. Cseke ízlése, embersége és szakmai tudása nekem megfelel. Ezeket most épp Kecskeméten bizonyítja, ahol szeretik a színészek, és népszerű színházat csinál. Olyan ember kell a Mikroszkópba, akivel a társulat biztosan szívesen dolgozik együtt.

- Várhatóan meg kell küzdenie a sasistákkal , vagy elfogadta a társulat?

- Együtt éltem a társulattal már 30 évvel ezelőtt is, s az elmúlt években két produkcióban is benne voltam. Nem tapasztaltam semmiféle számomra feltűnő ellenérzést. Nyilvánvaló, hogy külön érdekek helyett egy összérdeket kell képviselni, de hogy ez sikerül-e, a jövő zenéje. Mindenkinek teljesítenie kell,s ha sikeresek vagyunk, akkor semmi baj nem lesz. Színészekről van szó, akik eddig úgy játszottak, ahogyan Sas kívánta, mostantól pedig úgy, ahogy én várom el tőlük. Hosszú munka eredménye, amíg egy társulat megfelel a vezető igényeinek. A legegyszerűbb, egyszersmind lusta megoldás, amit sok igazgatótársam követ, hogy kinevezésük után magukkal viszik a híveiket. Az igazi virtus az, ha megmutatom, ugyanazokkal az emberekkel mást is lehet csinálni.

- Többször hangot adott lesújtó véleményének a magyar kulturális és színházi életről. Most mégis színházigazgatóként tért vissza, pedig a kabaré is a kultúra szerves része.

- Tartozom a műfajnak annyival, hogy a pesti kabaré egyetlen végvára megmaradjon és fejlődjön. Azért választottam magam mellé Vida Pétert művészeti vezetőnek, mert kell egy fiatal ember, aki folytatni fogja a műfajt, mert szereti, és nem sznob.

- Sas József magára húzta a Mikroszkóp Színpadot. Ön is személyre szabott színházat akar?

- Egyelőre nem is lépek színpadra. Sőt, nem is biztos, hogy egyáltalán színpadra kell lépnem. Nem az a dolgom. Ami viszont tőlem idegen, az nem fog megjelenni a deszkákon. Ez nem demokrácia, hiszen az igazgató határozza meg a rá jellemző stílus- és ízléskorlátokat. Szerzőként és rendezőként is takarékosan adagolom magam. Kellenek új hangok, új gyakorlatok. Nem én vagyok a legokosabb ember. Persze, ha eszembe jut valami, megírom. Szívesen segítek majd, ha javítani kell egy jeleneten vagy dalszövegen, de boldog leszek, ha valaki más megírja helyettem. Lesz nekem itt dolgom épp elég.

- Elárvul jó időre a "Bazitai Nagyúr" rezidenciája?

- Hát az elég fájdalmas lesz, főleg az első fél évben. Annál inkább, mert másfél évig nem csináltam semmit. Élveztem a dolgozószobámat, zenét hallgattam, olvastam, írogattam, kutyát sétáltattam, és együtt voltam a családommal.


Arra a felvetésre, hogy egy ideig a bazitai otthonától távol lesz, Verebes István azt válaszolta, hogy ez csak egy ideig lesz így. Mivel nagyon jó munkatársai vannak, azt reméli, hogy később már nem kell neki ott állandóan nyüzsögnie. Ahogy fogalmazott: Nem szükséges, hogy róla szóljon a történet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!