Hírek

2010.02.17. 03:24

Stabilan, hitelek nélkül

Végig a realitás talaján maradva állították össze Zalaszentgrót idei költségvetését. S noha a hiány nem túl jelentős, a polgármester szerint nagy kihívást jelent, hogy teljesítsék a terveket.

Sámel József

Leépítésekre nem került sor, az önkormányzat által nyújtott szolgáltatások árát egységesen öt százalékkal emelték. A dolgozók havi hatezer forintos cafetériát, melegétkezési utalványt kapnak, annak adóját a város állja. A településen több fejlesztés indult, s újabb beruházásokra is pályáznak. Az egészségügyi központ és a Templom tér rekonstrukciója (a kettő összesen hatszázmillió forintból valósul meg) mellett hamarosan benyújtják a 300 milliós iskolarekonstrukciós pályázatot, melynek önereje rendelkezésre áll. Megkezdik a Batthyány utcai óvoda felújítását. Folytatódik az útaszfaltozás és díszburkolatot kap a főtéri ABC előtti terület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!