Hírek

2010.01.15. 17:06

Levegőről beszéltek a zalai finomítónál

Sikeresen zárult az egy hónapos vizsgálati időszak, minősítette az igazságügyi szakértő a tavaly ősszel a MOL egerszegi finomítójánál zajlott légszennyezettség méréseket.

MTI

Mint mondta, az eredmények alkalmasak arra, hogy a szakértőnek feltett kérdésekre választ lehessen adni.

Ezt a kevés konkrétumot tartalmazó összegzést adta pénteken Pataki Károly igazságügyi szakértő, akit a megyei bíróság rendelt ki abban a perben, amit a főügyészség indított az olajipari cég ellen. Ennek keretében szeptember 16-tól egy hónapon át folyamatosan mérték a légszennyezettséget.


Péntek délelőtt az igazságügyi szakértő konzultációra hívta az érintetteket, tehát a finomító vezetését, a perben eljáró ügyészt, valamint a lakosság képviselőjét  az összejövetelre a finomító tanácstermében került sor.
A szakértő, tekintettel arra, hogy véleményét a bíróság számára a hónap végéig kell elkészíteni, megállapításait, a mérés eredményeit nem kívánta a nyilvánossággal megosztani.
Ennek ellenére sejthető, milyen értékeket mutathattak műszerek.

Ugyanis mint lapunkban beszámoltunk róla, a környezetvédelmi felügyelőség is abban az időszakban mért, és nem tapasztaltak egészségügyi határértéket meghaladó szennyezést. (Történt ez olyan időszakban, amikor a finomítóban a bitumentermelés elérte az átlagos kapacitás 160 százalékát.) Ez alapján további hatósági intézkedések megtételét nem tartották szükségesnek.
 
Nem a vizsgálati időszakhoz kapcsolódóan hangzott el, hogy az új esztendő első napja mégis bosszúságot hozott a besenyőiknek. Az éves karbantartás részeként ugyanis az egyik tartály gőzzel történő szénhidrogén-mentesítését követően a levegőbe bűzhatást keltő anyagok kerültek.

Ennek kapcsán hangzott el felvetés a technológiai folyamat esetleges megváltoztatására, például időbeni elnyújtására. Szóba került, hogy állandó imissziós mérőpontot működtessen a finomító a légszennyezés folyamatos kontrolljára. Ezzel kapcsolatban azonban a finomító vezetése részéről elhangzott, megteszik, ha erre kötelezik őket és az iparág többi résztvevőjét is.

Azonban minden extrakiadás rontja a cég versenyhelyzetét s ezzel együtt az ott dolgozók munkahelyét veszélyezteti, hívták fel rá a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!