Hírek

2009.10.16. 02:24

Kettős, kupolás konténer az atomreaktorok körül

Nagykanizsa (sza) - Sokszínű, a dunántúli tudósok által elért eredményeket bemutató Pannon tudományos napot tartottak tegnap a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán.

Szalabán Attila

A felsőfokú oktatási intézmény, valamint a Magyar Tudományos Akadémia pécsi és veszprémi területi bizottsága közös szervezésében több mint harminc tudományos igényű előadást hallgathattak meg az érdeklődők. - Az élet szinte minden területét átfogó előadás-sorozat reményeink szerint a fiatalokat a tudományos munkában való részvételre sarkallja - értékelt a plenáris ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón Fodor István, a pécsi akadémiai bizottság alelnöke. A veszprémi testület tiszteletbeli elnöke, Mészáros Ernő hozzátette: a Pannóniában elért tudományos sikereket akarják bemutatni ezen a napon, s ez szerinte a mostani rendezvényen sikerült. Katona Tamás, a Paksi Atomerőmű Zrt. tudományos igazgatója a két új blokk építésének folyamatát mutatta be, többek között jelezve: ma már a terrortámadások veszélye miatt olyan speciális, kettős, kupolás konténert alakítanak ki a reaktorok körül, mely akár még egy nagy utasszállító repülőgép becsapódását is kibírja. A szakember a tudományos nap alkalmából jelentette be: a Paksi Atomerőmű Zrt. és a veszprémi, valamint a pécsi akadémiai bizottság Pannon Tudományos Díjat alapít, melyet jövő évtől kiemelkedő tudományos életművükért adományoznak az arra érdemeseknek. Az előadásokat követően a nap szekcióülésekkel, majd további előadásokkal zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!