Hírek

2009.07.30. 10:29

Csőbunkerek még a láncos időkből

Belezna (hba) - Egy úgynevezett csőszelvényes bunkert takarítottak ki a napokban a dél-zalai település határában a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) hallgatói, oktatói.

zaol.hu

A diákok és mentoraik az előző években a közeli Zrínyi-Újvár feltárásán dolgoztak, idén azonban témát váltottak .

- Több éve már, hogy nyaranta tábort szervezünk Zrínyi-Újvárhoz - mondta érdeklődésünkre dr. Padányi József mérnök-ezredes, a ZMNE rektorhelyettese, az MTA doktora. - Ez praktikusan Beleznán való elhelyezést jelent, évről évre Jancsecz Lajos polgármester lát minket vendégül. Idén a várnál csak állagmegóvó munkákat végeztünk, a fő csapást ezúttal az ötvenes években, az el nem kötelezett Jugoszlávia felől vélelmezett fenyegetés miatt épített, több száz kilométernyi erődrendszer kutatása és egy elemének helyreállítása, kitakarítása jelentette.

Tizenkét ember dolgozott az ásatáson (melynek során 8 köbméter földet lapátoltak ki, s megtisztították a cső formájú bunkerhez vezető utat is) szúnyoginvázió és kánikulai hőség közepette - amely így aztán embert próbáló túlélőtúrának is beillett.

- Hosszú távú célunk egy hadtörténeti tanösvény kialakítása, amelyben együtt lenne látható az ötvenes évek erődrendszere, a Zrínyi-Újvár maradványai, a Zrínyi-kút, valamint a Duna-Dráva nemzeti Park segítségével a környékre jellemző madarak és növények. Reményeink szerint egy kellemes sétaút jöhet létre Beleznától Őrtilosig - mondta a mérnök-ezredes. - Magyarázó táblákkal, padokkal, pontosan úgy, ahogy az elő van írva.

Jancsecz Lajos, Belezna polgármestere jelezte: önkormányzatuk minden segítséget megad ahhoz, hogy a védelmi rendszer turistalátványosság lehessen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!