Hírek

2009.03.07. 03:29

Félmillió páciens

<b>Zalaegerszeg</b> - Több ezer mandula- és egyéb műtét, több mint félmillió vizsgálat. Ez <em>dr. Rónaky János </em> nyugalmazott főorvos 4 évtizedes gyógyító munkájának számokban megvonható mérlege.

Magyar Hajnalka

- Egy korty narancslevet torokszárazság ellen...? - kínál jó házigazda módjára, amikor felkeressük.

- Szakmailag indokolt? - érdeklődöm.

- Feltétlenül. Télidőben, a száraz levegőjű fűtött lakásban, vagy kint a hidegben jó hatású, ha nedvesen tartjuk a torok nyálkahártyáját. Így ugyanis kevésbé tudnak megtelepedni rajt a kórokozók - kapom a szakszerű választ.

Dr. Rónaky János munkáját Zala Megye Egészségügyéért Díjjal jutalmazta a megyei közgyűlés. Az elismerés oly váratlanul érte, hogy a meghívót kézhez kapva először azt hitte, nézőnek hívják az ünnepségre. A kitüntetett 1967-ben került Zalaegerszegre, a megyei kórházba, miután diplomát szerzett a pécsi orvosegyetemen. Többedmagával érkezett.

- Közel húszan jöttünk akkor az évfolyamról, szinte minden osztályon szükség volt a fiatal orvosokra, akkoriban bővítették a kórházat. Dr. Szilvás Rudolf volt az igazgató, aki azt vallotta, hogy a manuális szakmákba törekvő orvosoknak a sebészeten majd a traumatológián kell kezdeniük. Arra szolgált ez a beavatás , hogy hozzászokjunk a sérült ember, a vér látványához, a sürgős teendők rangsorolásához. Ezután kerülhettem csak a fül-orr-gégészetre.

- Akkoriban még a Dózsa ligetben (a mai Palatinus étterem) működött az osztály...

- Igen, meglehetősen egyszerű körülmények között. Egyetlen műtőasztal volt, szénnel fűtötték a kályhákat, enyhe széngáz lengte be az épületet. Megesett, hogy a fűtő túlzottan megtömte a kályhát, s a kirobbanó korom elárasztotta a kórtermet.

- Ha a fejünkön lévő üregeket érinti a betegség, különösen érzékenyen reagálunk. Miért vonzotta ez a szakág?

- Akkoriban új szemlélet volt kibontakozóban, új típusú műtétek jelentek meg, melyek során viszonylag kis beavatkozással jelentős minőségi javulást lehetett elérni a betegeknél. De az is vonzott benne, hogy kis területen lehetett koncentráltan, komplexen alkalmazni az orvoslás számos ágának eredményét. Az aprólékosság ugyanakkor kihívást is jelentett, hiszen minden lyuk kicsi, s közel van a legfontosabb érzékszervekhez, az agyhoz. Rendkívüli körültekintésre van szükség, a legkisebb beavatkozás is nagyon fájdalmas lehet megfelelő anesztézia nélkül. Sok múlik a speciális műszereken is, óriási előrelépést jelentett az endoszkópos műtéti technika. 


Egy Napóleon kori katona a gyûjteménybôl. Szívesen bíbelôdik makettfigurák életre keltésével
Fotó: Katona Tibor

- Miért van olyan sok baj a gyerekek fülével?

- Mert gyakori körükben a felsőlégúti gyulladás, ami a közelség folytán rendkívül gyorsan át tud terjedni a középfülre. Ha az orrmandula megduzzad, az zavart okoz a fülkürt működésében, ami szinte órákon belül középfülgyulladáshoz vezethet.

- A gyulladt fül roppant érzékeny, a gyerek amúgy is nyűgös, lázas. Hogy tudott velük szót érteni?

- Rengeteg türelemre van szükség, hiszen nem csak a fájdalom okoz lelki traumát. A gyerek azt is nehezen viseli, hogy esetleg egy marcona műtősfiú ölbekapja, lefogja, s maga a kórházi miliő sem vonzó. Ezért azt tartom a legüdvösebbnek, ha gyerekeknél lehetőség szerint altatásban zajlanak a fájdalmas beavatkozások.

- Hány páciense lehetett a négy évtized alatt?

- Úgy saccolom, hogy 5-600 ezer beteget megvizsgáltam. Ez 40-50 pácienst jelent naponta, de ennél többet is megnéztünk a kezdeti évtizedekben, amikor rengeteg volt a beteg gyerek. Az utóbbi 10-15 évben az új, modern antibiotikumok megjelenésének köszönhetően jelentősen csökkent a számuk, ahogy a fülműtéteké is. Ezekből a 70-es, 80-as években hetente végeztünk hármat-négyet, most évente is alig több a számuk. Ez nagyon jó, hiszen a többit meggyógyítjuk műtéti kockázat nélkül. Emlékszem, annak idején soha nem akartuk elhinni a svájci vagy német szaklapok hasonló adatait...

Feleségével, aki 16 éves kora óta szintén az egészségügyben dolgozott, két fiút neveltek fel. Mesél róluk is: Karcsi Pesten szakács, s részt vett a Bamako rallyn, János aranyművesnek tanult, de pillanatnyilag a szállításban utazik .

Eleget beszéltünk, kiszáradt a torkunk. Jöhet a narancslé.A fűtő megtömte a kályhát, s a kirobbanó korom elárasztotta a kórtermetHobbija a történelem, a hadtörténet, szívesen bíbelődik makett-katonák életre keltésével. Ma ekként hasznosul mdaz a finommozgás, ami az évtizedek alatt az ujjaiba költözött. A témához kapcsolódó könyveket is gyűjti, különösen kedveli Somogyi Győző magyar huszárokat ábrázoló grafikáit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!