Hírek

2008.10.20. 02:29

A nagy fejű a szép

<b>Zalaegerszeg</b> - Csak díszmadárból majd hatszáz példányt láthatott a közönség péntektől tegnapig a Keresztury ÁMK-ban, a városban negyvenharmadszor megrendezett nemzetközi kiállításon.

Varga Andor

A díszmadár- és díszállattenyésztők zalai egyesülete programja most másfélszer annyi kiállítót vonzott, mint a megelőző években, s ennek okát egész pontosan azonosítani tudta dr. Vörös Zéta, a szervezet elnöke. Az esemény története során először minősítőként szolgált: nemzetközi bírák (ezek a sporttársak szerbiából érkeztek) pontozták a madarakat, s a legszebbek versenybe szállhatnak a november közepén, Szentesen esedékes országos minősítőn. Majd, ha ott is a legjobbak között lesznek, akár továbbléphetnek kontinentális szintre.



A díszmadár- és díszállattenyésztők zalai egyesülete programja most másfélszer annyi kiállítót vonzott, mint a megelőző években
Fotó: Pezzetta Umberto

A fotóra kattintva tekintse meg képgalériánkat!

- A mi régiónkban talán soha nem volt még ilyen minősítő - büszkélkedett a megyei elnök, hozzátéve: a felfokozott kiállítói érdeklődés miatt mindenképp megéri a rengeteg szervezőmunkát, bár ennek mennyiségét már ismerve mégis úgy tervezik, hogy a jövőben csak kétévente ismételnek. - A külföldi részvétel marad el most kicsit a szokottól, ám ennek is megvan az oka: nagyon macerás dolog mostanság madarakat országhatárokon át szállítani, s ezért szlovén, német, osztrák és román barátaink idén leginkább csak érdeklődőként jöttek.

A zalai kiállítók közül az egerszegi Németh Sándor szerepelt a legszebben, aki hullámos papagájaival kibérelte a minősítőn a kategória dobogóját. Pedig:

- A legszebb madaraim itt sincsenek, most vedlenek - panaszolta a madarakkal hatéves kora óta foglalkozó tenyésztő. - Próbáljuk követni a nemzetközi trendeket (a sztenderdet mindig az angolok diktálják, a legjobb tenyészetek pedig a svájciaknál és a németeknél vannak), de azokat az anyagi kondíciókat föl nem érhetjük. Mostanában a hullámos papagájban a széles, bagolyszerű fej és a karcsúsodó test a szép, a magam eszközeivel igyekszem követni, s ezek szerint talán sikerül is.

Ezek is érdekelhetik