Hírek

2008.06.03. 02:29

Zenebaráti találkozó

Keszthely (há) - A minap zárult a Festetics György Zeneiskolában a hagyományos tanévi koncertsorozat. A zenebaráti találkozóval kibővített rendezvény számos élményt kínált.

Horányi Árpád

A zeneiskolában 12 tanszakon folytathatnak tanulmányokat a diákok. A képzésnek immár részévé váltak a tanévi koncertsorozatok, amik élővé teszik a kapcsolatot a művészet teremtése és élvezete között. A rendezvények fő patrónusa az iskola baráti köre, a közösség idén másodszor szervezte meg a záróhangversennyel egybekötve a zenebarátok találkozóját. Dr. Gárdos Tamás, a muzsikus-patrónus civil szervezet elnöke elmondta: a tavalyi nagy érdeklődés mellett sikerrel lezajlott program már a hagyomány alapjainak lerakását jelentette. Idén sok újdonság kínálatával igyekeztek még sokoldalúbbá tenni a találkozót, ami valójában a zeneiskola egy nyílt napja.

- Azt szeretnénk, hogy a zenetanulás mind több gyermek lehetőségévé váljon - mondta dr. Gárdos Tamás. - Hiszem, hogy a hangszerek birodalmának megismerésében is létezik szerelem első látásra . Ilyen alkalommal, amikor a gyermekek kézről kézre adhatják a hangszereket, felszabadulnak a gátlások, ez a kötetlenség az érdeklődés jobb kiteljesedésére és kitöltésére ad módot.

A program során Zenei élményem címmel gyermekrajzversenyre is sor került, a zenetörténeti ismereteket szellemi totón tehették próbára a nevezők. Népi hangszerek készítésébe is betekinthettek a látogatók Bereczky Csaba fafaragó, a népművészet mestere bemutatóján. A találkozó sok volt diákot is visszahozott. Kik nosztalgiával, kik érdeklődéssel nézték végig a zeneiskola jeles eseményeit megörökítő fotókiállítást. Az ünnepi műsorban zenei versenyeken jó eredménnyel szereplő diákok adtak ízelítőt a felkészültségükből.

A találkozót, s egyben a tanévi koncertsorozatot kora este a Keszthelyi Jazzműhely előadása zárta. 



Régi hagyománya van a Festetics György Zeneiskola és az intézmény baráti köre által közösen szervezett tanévi hangversenysorozatnak. A program fellépési lehetőséget ad a diákoknak, a tanárok is megmutathatják ezeken keresztül felkészültségüket, vendégszereplések révén alkalom nyílik a társintézmények közti kapcsolatok élő ápolására, a koncertek bevétele pedig anyagilag szolgálja a képzést. A záróhangversenyt idén második alkalommal kötötték össze a zenebarátok találkozójával, ami jelenlegi és volt diákoknak, szülőknek, a zeneoktatás iránt érdeklődőknek kínált programot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!