Hírek

2008.06.12. 02:27

Zalai rekordnak tartják a nyolcvankét kilós halat

<b>Csömödér -</b> Kapitális méretű, 82 kilogramm tömegű harcsát fogott ki a csömödéri víztározóból a Lentiben élő Domonkos József. A 205 centiméter hosszú halat háromnegyed órás fárasztás után sikerült partra emelni.

Gyuricza Ferenc

A környéken élő horgászok közöt villámgyorsan terjedt a hír, hiszen a csömödéri víztározóból ekkora halat még senkinek sem sikerült kifognia, de a Kerka Menti Sporthorgász Egyesület elnökségi tagja, Szőllős László azt is állítja, hogy a harcsa Zala megyei rekordnak is számít idén.

- Többször láttam már ezt a halat, vagy hasonlóan nagyot - mondja a szerencsés horgász. - Kukoricával próbálkoztam, rá is kapott, de elszakította a zsinóromat. Még jó, hogy kéznél volt egy másik bot is, így újra rádobtam. Szerencsém is volt persze, mert a sekély vízben nem tudott elmenekülni, szabályosan megfeneklett. Végül háromnegyed órás fárasztás után egy horgásztársam, a szintén lenti Kaszás Péter segítségével sikerült kiemelnem.

Miközben beszélgetünk, egyre többen jönnek össze a tóparton, fotózzák, méregetik a halat. Néhányan vállalkoznak becslésre is, úgy 50-60 kiló közöttire saccolják a tömegét. A mérésnél aztán kiderül, jócskán alábecsülték: a 205 centiméter hosszú hal pontosan 82 kilogrammot nyomott.

- Elosztom az ismerősök és barátok között - válaszolja a hal további sorsát firtató kérdésünkre Domonkos József. - A fejét természetesen kipreparáltatom, hiszen egy ekkora fogás mindenkinek dicsőségére válik. A húsát pedig megesszük, a harcsa nagyon ízletes hal.

A horgászok a tó tulajdonosával fennálló vita kapcsán azt is elmondják, hiába kerítette el a vizet előlük Josef Eregger, ők megtalálják a módját a horgászati lehetőségnek. Van, aki a kerítés fölé kettős létrát tesz, úgy megy ki a stégre, mások egyéb módon élnek jogaikkal. A tó tulajdonosa a rendőröket is rájuk hívta, de miután érvényes területi engedéllyel és állami jeggyel is rendelkeznek, senki sem küldheti el őket a tó mellől. Josef Ereggerrel a kialakult helyzetről pénteken tudunk szót váltani.

A sekély vízben szabályosan megfeneklett a hal, nem tudott már elmenekülni

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!