Hírek

2008.06.30. 02:28

Kis falu nagy kincse

Valkonya (hba) - Fennállásának 720. évfordulóját ünnepelte búcsúnapján, vasárnap a dél-zalai település.

zaol.hu

A jeles esemény keretében sor került a község jelképeinek felszentelésére. A 11 órakor kezdődő szentmise keretében szentelték fel Valkonya most elkészült címerét és zászlaját, Pécsi L. Dániel jelképművész alkotását. A szentmisét Decs István atya celebrálta.

Az ünnepi beszédet Turcsik György, a helyi plébános mondta. Hangsúlyozta: a zászló és a címer a mostan dívó nézetekkel ellentétben nem valamiféle fölös és nagyzoló dolog, hanem múltunk része, s e múlt nélkül elképzelhetetlen a jövő.

- Anyagi hasznot valóban nem hoznak, de csupán az anyagiakért élni az élet legalacsonyabb rendű megnyilvánulása - mondta az atya. - A címer és a zászló valóban nem az anyagi világ terméke, hanem szellemi-lelki alkotás, a nem anyagi világ üzenete és hívó szava az emberhez. Arról üzen, hogy vannak el nem múló és végleges értékek.

A szentmise után Rejtélyiné Nagy Gabriella polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a jelképek készítője, Pécsi L. Dániel jelképművész ismertette a címer felépítését.

Az előzményekről elmondta: nemrég tábort tartott a településen, s akkor vetődött fel, hogy készüljenek jelképek a hatvanhét lelket számláló közösség számára. Rámutatott: a címerben ott vannak mindazok a motívumok, amelyek szorosan köthetők a településhez: a tölgyfa, a szelídgesztenye, a gomba, a Valkonya-patak, s utalnak a történelmi múltra, arra, hogy Zala a gyepűrendszer része volt. Hozzátette: Valkonyáé az első olyan címer a magyar heraldikában, amelynek motívumai közt megtalálható a gomba. Ezt követően, s az egyházi áldás után Bakó Józsefné zászlóanya szalagot kötött fel a zászlóra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!