Hírek

2008.06.11. 02:24

Helyi iskolások profi táncosokkal járták

Keszthely (kzs) - Megkezdődött a Tánc éve elnevezésű kulturális programsorozat. Teg- nap este közel száz helyi iskolás lépett színpadra Kováts Gergely Csanáddal, az Állami Opera- ház táncosával együtt.

Kassai Zsigmond

Tegnap este mutatták be azt a látványos táncprodukciót, amelyben helyi iskolások léphettek színpadra több profi táncos közreműködésével.

- A tánc éve keretében a fiataloknak lehetősége lesz arra, hogy ne csak befogadóként, de aktív szereplőként vegyenek részt a programokban - mondta a rendezvény kapcsán Kepli József, a polgármesteri kabinet vezetője.

A táncprodukcióra jelentkező keszthelyi diákok egy hónapja készültek erre a látványos fellépésre, amely egyedi koreográfia alapján készült.

A tánc éve programsorozat keretében Kováts Gergely Csanád és koreográfus kollégái több hasonló előadást is műsorra tűznek majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik