Hírek

2008.05.23. 02:28

Nem lehet elég korán kezdeni

<b>Zalakaros -</b> A térség meghatározó, javarészt fiatalokból álló természetvédelmi csoportosulása a Szabad Zöldek Egyesülete. Tevékenységük rendkívül szerteágazó, s vezetőjük, Dr. Fejér László rendkívül nagy hangsúlyt fektet a gyermekek környezettudatos nevelésére.

Kovács Krisztián

Dr. Fejér László korábban a SOTE és az ELTE adjunktusaként etikát és filozófiát tanított, illetve tudományos kutatóként tevékenykedett, kutatási területe a hetvenes évek óta a futurológia, azaz a jövőkutatás. Manapság - nyugdíjasként - a környezetvédelemnek szenteli napjait. Néhány évvel ezelőtt megalapította a Szabad Zöldek Egyesületét, s több iskolában zöldklubokat hozott létre.

- Korábban Budapesten és Szegeden is zöldklubokat működtettem, környezetvédelemmel és illegális szemétlerakók felkutatásával és felszámolásával foglalkoztunk - idézi fel az előzményeket dr. Fejér László. 1998-ban költöztem Zalakarosra, s természetesen hoztam magammal a természetvédelmi múltamat. Úgy gondoltam, szükséges itt is aktivizálnom magam, ekkor alapítottuk meg a Szabad Zöldek Egyesületét, melynek rendszeresen 25-30 tagja van. Jeles segítőm Nagy Beáta és Varga Szabolcs. Többek közt madáretetéssel foglalkozunk, rendkívül gazdag a madárvilág itt, a Zalakaros környéki erdőkben, amelyek bizony, télen nagyon elesettek, akárcsak a többi állat. A honos madarak most már itt telelnek, de ehhez kell az a rengeteg munka is, amit annak érdekében végzünk, hogy tollas barátaink túléljék a hideg időt. De ez csak az egyesület tevékenységének egyik szegmense, emellett foglalkozunk a környékbeli élőhelyek feltérképezésével, gondozásával, most már nagyjából vannak fogalmaink arról, hogy milyen állatok élnek itt, az erdőben. Elsősorban a hüllőfajokat tartjuk számon, s e munkának aktualitást ad az, hogy 2008-at a Béka Évének nyilvánította az ENSZ. A közelben még viszonylag nagy mennyiségben élnek erdei siklók, barna ásóbékák, erdei varangyok és különböző levelibékák, de fellelhető a pannon gyík is. Ezek az állatok nagy kincsnek minősülnek, hiszen nagyon nagy szerepet játszanak a természet egyensúlyának fenntartásában. Zalakaros is szenved a szúnyogoktól, melyek irtásában nagy segítséget nyújtanak a hüllők. A vérszívók elszaporodása egyébként az általános környezetszennyezéssel függ össze. Szomorú, hogy amikor a békák biológiailag aktív időszaka áprilisban elkezdődik, s keresik a peterakásra alkalmas nedves helyeket, keresztezik az erdőszéli utakat, ám eközben gyakran esnek áldozatul az autósoknak. Egyesületünk tagjai rendszeresen össze is gyűjtik a maradványokat, s megpróbálják beazonosítani, hogy melyik fajhoz tartoztak. Az állatok eszmei értéke is magas, a gyakorlati hasznukról nem is beszélve. Felajánlottuk az önkormányzatnak is, hogy építsünk közösen fekvőrendőrőket az erdőszéli utakra, mert ezzel esélyt adnánk az állatoknak. Egyébként a környezetvédelemben a legfontosabb a megelőzés, a környezettudatosságra nevelés lenne, ezért rendszeresen filmvetítésekkel egybekötött tudományos ismeretterjesztő előadásokat tartunk. Az egyik dolog, amire a legbüszkébbek vagyunk, az az, hogy a kis-balatoni régió nyolc iskolájában úgynevezett zöld klubokat működtetünk, melyekben a gyerekeket öntevékeny környezetvédő tevékenységre ösztönözzük. Számba veszik, hogy közvetlen környezetükben milyen élőlények élnek, milyen növény- és állatfajok, felderítik élőhelyeiket, s ha valamilyen károsítást tapasztalnak, felhívják a felnőttek figyelmét. Ezek a klubok az iskolákban, vagy az iskolák udvarán úgynevezett zöldsarkokat hoztak létre. Ezek kis ökoszigetek, amelyekben a gyerekek a térségre jellemző növények és állatok egy-egy példányát helyezik el és gondozzák őket, olyan körülmények között, mintha kint, a szabadban élnének.

- Az egyesület elnökeként hogyan látja a környezetvédelem helyzetét?

- Sajnos, nem éppen szívderítő a helyzet, gyenge a zöldlobbi. Ennek történelmi okai vannak véleményem szerint: a rendszerváltás előtt nem nagyon került szóba a környezetvédelem ügye. Nem is volt divat, ráadásul a politikának sem volt szívügye. A rendszerváltás után történtek ugyan pozitív változások, de úgy látom, hogy a politikai erők még mindig nem ismerték fel, hogy egy nemzet jövője a környezete állapotán múlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!