Hírek

2008.04.08. 02:27

Stresszklinika épül

Zalaegerszeg - Megváltozott az Aquaplus Kft. gébárti fejlesztéseinek koncepciója: stresszkezelő központot szeretnének létrehozni a zalaegerszegi fedett termálfürdő szomszédságában.

Szabó Judit

Tavaly február végén avatták fel a fedett termálfürdőt, amely az Aquaplus Kft. várakozásainak megfelelően közel 75 ezer vendéget fogadott év végéig. A tervekben az szerepelt, hogy a fürdő átadása után fél évvel megkezdik a különálló szaunablokk, valamint a pihenőhelyeket és vendéglátóegységeket magába foglaló termálsétány megépítését, az idegenforgalmi fejlesztés következő ütemében pedig 150 szobás, négycsillagos szállodát építenek. Az elképzelések azonban némileg módosultak. György Zoltán, az Aquaplus Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: egy ütemben szeretnék elindítani a szaunavilág,a sétány és a hotel építését,és újsonság, hogy az egész komplexum stresszkezelő klinikaként működne.



- A Szegedi Tudományegyetem élettani tanszékével folytattunk tárgyalásokat arról, hogy a gébárti létesítményt kutató-fejlesztő bázisként működtetnénk. A stresszklinikán a munkahelyi stressz emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálnák, és azt, hogy mennyire enyhül a stressz egy egyhetes termálvizes kúra után - ismertette György Zoltán.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a beruházáshoz pályázati forrást szeretnének igénybe venni. Ha sikerrel járnak, várhatóan jövő tavasszal indulhat az építkezés. A szállodában konferenciatermet alakítanak ki, amely otthont adna többek között a stresszről szóló tudományos tanácskozásoknak.

Az Aquaplus Kft. fejlesztéseket tervez az aquaparkban is az önkormányzattal közösen. Előkészítés alatt áll egy hosszú távra szóló megállapodás, melyről részleteket még nem árult el az ügyvezető, csak annyit, hogy a tervekben a medencék csempézése, a csúszdák felújítása, néhány csúszda cseréje és az élményelemek bővítése szerepel. Mint megtudtuk, mintegy 200 millió forintos befektetésről tárgyalnak, amely felerész-ben a város, felerészben az Aquaplus Kft. finanszírozásában valósulna meg. A megállapodástól függetlenül is végeznek tavasszal kisebb-nagyobb karbantartási és felújítási munkákat. A bébi- és gyermekmedencék aljzatának érdessége túlzottnak bizonyult az előző szezonban (előfordult, hogy felsértette a gyerekek lábát), ezen mindenképpen változtatnak.

Készülnek már a nyári szezonra a kempingben is, ahol a tavalyi 9000-rel szemben idén 14-16 ezer vendégéjszakára számítanak, az eddigi gyakorlatnak megfelelően többségükben belföldi vendégekre. A tóstrandon rövidesen ugyancsak megkezdik a nyári előkészületeket: az üzemeltető az öltözők cseréjét és a vizesblokkok korszerűsítését tervezi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!