Hírek

2008.04.05. 02:29

Pályázat, vajon kinek?

Zalaegerszeg - Az önkormányzat három cége, - a LÉSZ, a Zala-Depo, és a Városgazdálkodási - írt ki közös pályázatot őrző-védő, valamint portaszolgáltatásra az év elején a zalai megyeszékhelyen.

MTI

Erről a város gazdálkodását taglaló közgyűlési előterjesztésben úgy fogalmaztak, hogy a kedvezőbb költségek révén 4,5 millió forintot lehet idén megtakarítani.

Nos, a szolgáltatást elnyert Zala Renewál Kft.-t minap 695 ezer forintos felügyeleti bírsággal sújtotta a városi rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztálya. Az ok: a Zala Renewál nem rendelkezik az őrző-védő tevékenységhez szükséges hatósági engedéllyel. Nem tagja a szakmai kamarának sem, nem is fizetett tagdíjat, nincs felelősségbiztosítása, ahogy a dolgozóknak életbiztosításuk sem.

- Utánajártam a feltételeknek, de nagyon sokba kerülne teljesíteni - fogadta érdeklődésünket Császár István, a cég ügyvezetője.

- Ha tagdíjat, biztosításokat, meg mindent kifizetünk, akkor már egyáltalán nem éri meg ezzel foglalkozni - tette hozzá.

A korábban önkormányzati képviselőként ismert férfi, aki jelenleg főállásban a zalaegerszegi termálfürdőnél gondnok és műszakvezető, lefegyverző őszinteséggel beszélt az előzményekről.

- Korábban ez a munka nekem eszembe se jutott, csak a Zala Depo vezetője, Gecse László mondta, hogy tudna egyéb elfoglaltságot adni az embereimnek. Ugyanis nekik dolgozunk, hulladékválogatást, meg ilyesmit végzünk. Főleg nehezen munkát találó dolgozókkal, 50 év felettiekkel, nőkkel. Alkalmi munkavállaló kiskönyvesekkel együtt néha 30 dolgozónk is van. Tehát alapvetően megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnánk, de egy év kellene az akkreditációhoz, hogy később már állami támogatásra is pályázhassunk. Ez lenne a fő funkciónk, a portaszolgálat csak tavaly nyáron került szóba, akkor kértek, hogy vállaljam el. De mi nem őrzés-védelmet látunk el, hanem csak portaszolgálatot. Ráadásul úgy egyeztünk meg a LÉSZ-szel, hogy az ottani munkába is besegítünk. Adminisztráció, postázás, meg hasonló. Lehet, hogy ebből is keletkezik nekik megtakarításuk. Szóval, jól jártak velünk, csak én nem. Igaz az is, hogy az előző vagyonvédelmi szolgálatból átvettünk négy embert. Ők meg olyanok, ha éjjel felébresztik őket, akkor is őrt mondanak - magyarázta, majd így folytatta: - Az azért engedtessék meg nekem cégvezetőnek, hogy eldöntsem, milyen beosztásba sorolom a dolgozót. Ezt a rendőrség ellenőrizheti, de ebben legfeljebb tanácsokat adhat. Szóval az embereim nem vagyonőrök, úgyhogy a bírság ellen fellebbezünk. Ha ez eredménytelen lesz, akkor bíróságra megyünk - jelentette ki.

A Zala-Depo, a Városgazdálkodási és a LÉSZ Kft. által kiírt pályázat szerint a nyertessel szembeni elvárás: 24 órás telephelyőrzés és portaszolgálat. Indokolt esetben az alkalmazottak, bérlők személyi védelme, éjszakai járőrözés. Munkaszüneti napokon is 24 órás a szolgálat.

Ez azért több mint portaszolgálat. A vonatkozó törvény szerint ugyanis ez maga a személy és vagyonvédelmi tevékenység. Ezt nemcsak a rendőrség értelmezte így, hiszen tudomásunk szerint a Zala Renewálon kívül más cég is jelentkezett a pályázatra. Hiába, mert a 630 forintos óradíj ajánlatával szemben a Zala Renewál 600 forintja nyert. Függetlenül attól, hogy a pályázatban kiírt feltételeknek megfelelt - ellentétben a nyertessel.

Elvárták ugyanis a kedvező vállalási ár mellett még az ISO-minősítést, a szakmai képesítést, a cég által rendszeresített formaruhát és 10 millió forint értékű felelősségbiztosítást. Ezekkel a Zala Renewál nem rendelkezett. A szerződés teljesítésére alkalmatlannak minősítette a pályázati kiírás egyébként azt is, aki 2005-2006. évekre nem sorolt fel legalább két referenciamunkát. Nos, a Zala Renewál tavaly júliusban alakult meg.

- A pályázat az nem szerződés - fogalmazott a végül csak két céggel, a Zala Depóval és LÉSZ-szel kötött megállapodásról Császár István.

Gecse László, a Zala Depó vezetője is ebben a szellemben fogalmazott: - Van annyi jogunk, hogy a pályázattól eltérjünk és úgy döntsünk, ahogy nekünk kedvezőbb. Ez nem kardinális kérdés, ráadásul az ügyben fellebbezés zajlik, nem kell ekörül most tűzijátékot rendezni. Amennyiben a Zala Renewált elmarasztalják, akkor szerződést bontunk velük. Átvesszük az érintett dolgozóikat vagy más megoldást keresünk - mondta.

A Zala-Depo vezetője úgy látja, hogy valakik gerjesztik ezt az ügyet, de ezzel csak azt lehet elérni, hogy a most foglalkoztatott munkanélküliek elvesztik az állásukat.

Ez is előfordulhat, ugyanis a Zala Renewál állami támogatást is kap tevékenységéhez. Pontosabban, a Kontakt Humán Kht.-tól kölcsönzött dolgozókat is alkalmaz. Ez év elejétől 7 fő fordult meg náluk, jelenleg is négyen dolgoznak recepciós, portaszolgálatos beosztásban. E konstrukció azt jelenti, hogy a közterhekkel növelt munkabér 40 százalékát átvállalja a Kontakt Humán Kht. Ráadásul az ezzel járó adminisztrációs terhektől is mentesül a kölcsönző cég, amely akár 3 millió forint támogatást is igényelhet egy évben.

Rajtuk kívül a Zala Renewál - Császár István elmondása szerint - a munkaügyi központtól is kért dolgozókat. A kiközvetített munkavállalók után öt hónapon át havi 40 ezer forint támogatás jár, de egy évig kell őket alkalmazni.

- Kiszámolhatja, nem sok marad meg így sem. Ha a bírságot ki kell fizetni, akkor nem is folytatjuk, mert csak csalással lehet ilyen céget működtetni, a mai vállalási árakból ezt nem lehet tisztességesen fenntartani - összegezte végül Császár István.

Igaza lehet, hiszen a szakmai kamara számítása szerint munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozónál 936 forint az a minimális vállalási díj, amely a költségeket fedezi.

Tény az is, hogy csak akkor minősül személy- és vagyonvédelmi tevékenységnek a recepciós, portaszolgálati munka, ha azt nem a saját, hanem másik cég dolgozója vagy például vállalkozó látja el.

A pályázatot koordináló LÉSZ Kft.-nél is érdeklődtünk a szerződésről, ahol először a műszaki vezető, Gallai Gábor fogadta kérdéseinket.

- Mi portaszolgálatot hirdettünk meg, nem őrző-védő szolgálatot. Innentől kezdve a további kérdések feleslegesek - mondta. Hozzátette, önálló cégként nem is kellett volna pályázatot kiírniuk. Részletekbe menően azonban nem tudott felvilágosítást adni, mert a kontraktus előkészítését és megkötését a cég ügyvezetője, Udvar Sándor bonyolította. Őt az ügy miatt több napon át, számos alkalommal kerestük. Nem sikerült kapcsolatba kerülni vele. Titkárnője rendre közölte: főnöke szabadságon van, de azt nem tudta megmondani, hogy ez meddig tart. Udvar Sándor mobiltelefonját csütörtökön reggel egy nevét nem közlő férfi vette fel, aki annyit mondott, az ügyvezető tíz napig, két hétig külföldön tartózkodik, ezért nem érhető el. Pár perccel később azonban megbízható forrásból arról értesültünk, hogy hívásunkkor Udvar Sándor az irodájában volt. Hozzászólásának természetesen szívesen helyet adunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!