Hírek

2007.12.28. 03:27

Észemléletváltást

Zalaegerszeg (haa) - A nemzet szegényeivel való szolidaritás kifejezéseként tizenkettedik napja éhségsztrájkol két fővárosi jezsuita szerzetes pap; Hofher József és Vértesaljai László szerint gazdasági, morális és politikai válságban van az ország.

Horváth A. Attila

Zalai katolikus papokat arról kérdeztünk, mit gondolnak az atyák kezdeményezéséről.

- Egy ilyen akció felvállalása mindig az egyéntől függ, az pedig megengedett az Egyházban, hogy valaki lelkiismeretből önmegtagadást, áldozatot vállaljon - válaszolta Stróber László zalaegerszegi esperes-plébános. Hozzátette: valóban válságot él át az ország, ezért is elfogadható, hogy a két jezsuita atya eh-hez az eszközhöz nyúlt.S hogy mikor következhet be a szellemi, lelki megújulás?- A 90-es fordulat idején azt mondtuk: lehet, hogy a változáshoz éppen annyi idő kell majd, mint ahány évtized alatt mentálisan is tönkrement az ország... - mondta végül.

Kálinger Roland (Rozsé atya) milejszegi plébános úgy fogalmazott: a böjt (mint az önmegtartóztatás formája) emelkedett lelki állapot, így figyelemfelhívásként is jóval többet jelent a sztrájknál.

- A válságot erkölcsi és anyagi értelemben is érezni lehet, az Egyháznak szerintem is meg kell szólalnia ilyenkor. Úgy gondolom, aki csatlakozott a kezdeményezéshez, jól tette, mi pedig imádsággal fejezzük ki az együttérzésünket. Amúgy bízom benne, hogy gyorsan bekövetkezik a jólétet is magával hozó szemléletváltás; persze tény, hogy jó pár évvel le vagyunk maradva a Nyugattól - reagált Rozsé atya.

Ezek is érdekelhetik