Hírek

2007.12.18. 03:28

Adventi gesztenyét sütöttek, s kínáltak

Gyenesdiás (sj) - A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület tavaly decemberben rendezte meg először gesztenyés-forralt boros programját. A siker folytatást hozott.

Sámel József

Vasárnap délután immár műsorokkal, gesztenyés sütemény sütő versennyel bővített adventi gesztenyesütésre várta az érdeklődőket. Felléptek a Gyenesdiási Általános és Művészeti Iskola tanulói, énekkel, citerazenével, betlehemes játékkal. A főszereplő azonban természetesen - ahogy Suba Zoltánné, az egyesület elnökhelyettese elmondta - a műsorok mellett a forralt bor és a gesztenye volt, melyekkel megkínálták a szépszámú érdeklődő közönséget. A rendezvényen bemutatkozott a szakma is, hiszen számos gesztenyesütési technikát ismertettek az érdeklődőkkel. Mint a szervezők megjegyezték, a sült gesztenyét mindenki szereti, gyermek és felnőtt egyaránt, a sütésének pedig ilyentájt - a téli hidegben - igazi ünnepváró hangulata van. A hagyománnyá vált program keretében egyébként süteménysütő versenyre is sor került.

Ezek is érdekelhetik