Hírek

2007.05.07. 02:26

o0Flórián-nap önkénteseknek

Letenye (pa) - Játékos versenyekkel és tűzoltási bemutatóval ünnepelte tegnap megalakulá- sának 120. évforduló- ját a helyi önkéntes tűzoltó egyesület.

Sámel József

Vidáman ünnepelték a Flórián-napot tegnap a letenyei tűzoltók. A buszpályaudvar mögötti területen nemcsak a helyi önkéntesek adtak számot felkészültségükről, az óvodások és az általános iskolások is kipróbálhatták a napi munka során használt tűzoltási eszközöket, berendezéseket.

- A hagyományokhoz híven idén is látványos programot állítottunk össze, az ifjúsági és felnőtt önkéntes csapat bemutatója után, egy égő autót oltunk el, előbb egy több mint száz éves kocsifecskendővel, majd a mai kor technikájával - mondta Kozma József tűzoltó alezredes. - Letenyén mindig nagy feladat hárult az önkéntesekre, hiszen itt a hivatásos állomány jelenleg is csak három főből áll, így szükség van gyors és hatékony segítségre.

Mint azt a korabeli feljegyzések is bizonyítják, az önkéntes tűzoltók többször megmentették a települést a teljes pusztulástól.

- A hagyományőrzés mellett feladatunk a nemzetközi kapcsolatok folyamatos ápolása is - hangsúlyozta Mándli Géza, az egyesület elnöke. - A mostani ünnepségre egyébként horvát és szlovén barátaink is érkeztek. Ugyanakkor fontos feladat az utánpótlás kinevelése. Legutóbb például az ifjúsági csapatunk a nemzetközi versenyen is remek eredményt ért el, s nemrég egy felnőtt csapatot is sikerült toborozni.

Ezek is érdekelhetik