Hírek

2007.02.06. 03:28

Közösségi munka a Helikon ligetért

Keszthely (há) - A közvetlen lakókörnyezeti érdekképviseleten túl az egész városra példamutatóan kisugárzó munkát végez a He- likon Liget Egyesület.

Horányi Árpád

A már nyolc éve működő civil szervezet vezetősége a több mint 60 fős tagság képviselete körében, a minap tartott éves közgyűlésen az idei programterv ismertetése mellett számolt be a tavaly végzett munkáról. Dömötör József elnök hangsúlyozta: az új városvezetéssel a korábbi ciklus alatt létrejött megállapodás szerint kívánnak együtt dolgozni. Ennek gesztus értékű fogadókészségeként emelte ki, hogy a közelmúltban Ruzsics Ferenc polgármester Elismerés a szép környezetért emlékplakettet adományozott az egyesületnek.

Munkatervük szerint idén is az év minden hónapjára jut majd közösségi szervezésű munka és együttes kikapcsolódást szolgáló rendezvény.

Ezek is érdekelhetik