Hírek

2007.02.19. 03:28

Igazságosabb vagy alkotmányellenes?

Nagykanizsa (va) - Olvasónk, Ferincz Jenő, a víz- és csatornadíj mellé január elsejével bevezetett úgynevezett rendelkezésre állási díj ügyében ke-reste meg levéllel szerkesztőségünket.

Varga Andor

Hasonló igazságtalanságot állítottak elő a fogyasztók által sok helyen (és nem a Vízmű kérésére) felszerelt almérők. Ezek leolvasása, a további adminisztráció plusz költségeket generált, melyeket azonban a régi rendszer szerint a plusz almérővel nem rendelkező lakások tulajdonosai is viseltek.

Ferincz Jenő ugyanakkor levelében azt teszi szóvá, hogy a rendelkezésre állási díj alkotmányellenes. Hivatkozik az Alkotmánybíróság két döntésére is: az egyik szerint az önkormányzatoknak nincs általános felhatalmazásuk közszolgáltatás árának megállapítására, egy másik határozat pedig azt mondta ki, hogy a rendelkezésre állási díj, mint a fogyasztástól független tétel bevezetése ellenkezik az alaptörvény előírásaival.

Nagykanizsa jegyzője, dr. Kelemen Marcell a levélben foglaltakra úgy reagált: az új kanizsai díjrendszer egyetlen eleme sem független a fogyasztástól, hiszen a rendelkezésre állási díj a bekötési vízmérő méretéhez igazodik. Hozzátette: a víz- és csatornadíjakat a Vízmű közgyűlése hatá-rozta meg, az önkormányzat pedig ez alapján alkotta meg saját helyi rendeletét.

Kelemen Marcell hozzátette azt is: a megyei közigazgatási hivatal nem emelt törvényeségi kifogást sem a kanizsai, sem további 79, hasonló rendeletet alkotó zalai önkormányzat felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!