Hírek

2007.01.23. 03:26

Zámoriak magukért

Keszthely (há) - Idén újonnan választott vezetőséggel folytatja tovább a saját lakókörnyezetért végzett munkáját az immár 12 éves múltú Zámor Térségért Egyesület.

Horányi Árpád

A városrészben működő civil szervezet továbbra is az alapításkor megjelölt célt kívánja szem előtt tartani: nevezetesen a lakókörnyezet kívánt fejlődésének elősegítését. A tisztújító közgyűlé-sen az elnöki tisztségredr. Kovács István kapott bizalmat, aki 1994-2002 között a városkörzet önkormányzati képviselője is volt.

A civil szervezet újonnan megválasztott elnöke elmondta, hogy az eddigi munka révén komoly eredmények születtek a térségben: voltak dolgok, amit önerővel saját maguk valósítottak meg, számos vállalt feladat pedig ennél is szélesebb körű összefogások eredményeként teljesülhetett. Az egyesület tevékenysége jó példaként is szolgált hasonló szerveződésre, más városrészekben is alakultak a közvetlen környezetükért munkálkodó civil közösségek.

A jövőbeni feladatok közt az együtt létrehozott dolgok megőrzését, a további fejlesztések előmozdítását tartják legfontosabbnak, mindehhez tenni akaró új tagokat is várva a soraikba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!