2007.01.31. 03:29
Vissza az életbe
Zalaegerszeg - A múlt hét végén rendezett konferenciával lezárult a Zalai Népfőiskolai Egyesület börtönprogramja, a Vissza a társadalomba nevű projekt.
A teendőkbe bevont szociális munkások emellett heti 2-3 alkalommal lépték át az intézet kapuját, s előfordult, hogy egyetlen napon két program is várta az amúgy meglehetősen ingerszegény környezetben élő fogvatartottakat. Minderről a napokban tartott projektzáró-konferencián hallhattak a meghívottak.
Gombás József, a regionális munkaügyi központ stratégiai igazgatója (aki munkavállalási tanácsadóként segítette a programot) kifejtette: az elmúlt 14 hónap során bebizonyosodott, hogy az emberi-szakmai együttműködések kitűnő eredményre vezethetnek. Dr. Szinku Mihály, a Zalai Népfőiskolai Egyesület elnöke pedig felidézte: volt olyan visszajelzés, mely szerint a szabadság levegőjét viszik az intézetbe. Székely Gabriella, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) ügyvezető igazgatója az idén 15 éves szervezet tevékenységéről elmondta: elsődleges céljuk a munkanélküliség mérséklése, különösen a leghátrányosabb helyzetűek körében, s az ilyen rétegek reszocializációját segítő programok pénzügyi és szakmai támogatásával foglalkoznak.
- Sok értékes embert - fogvatartottat - ismertem meg az elmúlt két évben, miközben az ügy iránt elkötelezett munkatársakkal dolgozhattam együtt. Kezdetben komplex felkészítést kaptunk, majd, immár a program részeként, alternatívák az erőszakkal szemben mottóval tréninget tartottunk a kiválasztott fogvatartottak körében. A foglalkozások célja annak bizonyítása volt, hogy mindenki képes változni, s mindenki bír felszínre hozható jó tulajdonságokkal - fogalmazott Fehér Lászlóné, hozzátéve: még szabadulásuk után is sokan felkeresték őt ügyes-bajos dolgaikkal.
A program időtartama alatt 33 résztvevő szabadult, közülük mintegy 20-nak sikerült a munkahelyét előkészíteni. A munkába állítottakat 2 hónapon át élelmezési támogatásban részesítettük, 3 főnek pedig lakhatási hozzájárulást tudtunk biztosítani. Egy példa az eredményességről: az egyik, programba bevont anyuka visszakaphatta átmeneti nevelésbe vett gyermekét...
S hogy mivel is foglalkoztak a szakemberek a börtön kemény és szigorú szabályok uralta közegében? Elsősorban sport- és kulturális rendezvényeket szerveztek, így áprilisban, a költészet napján irodalmi műsorral és beszélgetéssel, több alkalommal sakkversennyel, kispályás focival, majd Bartók Béla emléknappal, a kábítószer hatásairól tartott előadássorozattal, illetve kézműves-foglalkozással várták a fogvatartottakat. Tavaly november 6-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc jegyében pedig a résztvevők zalai 56-osoktól hallhattak előadásokat; köztük dr. Dobszay János volt lenti járási ügyésztől, aki politikai fogolyként maga is raboskodott egykor a zalaegerszegi intézet falai között.
Mindemellett kétszer másfél hónapos informatikai képzést szervezett, illetve (még az első projekt keretében) 10 számítógépet telepített az épületbe a népfőiskolai egyesület. Az eredményességet a sok, segédkezet nyújtó intézmény - így a megyei önkormányzat, az igazságügyi hivatal, a munkaügyi központ, a hajléktalanszálló, a Számítástechnikai Szolgáltató- és Oktatási Központ, az Első Magyar-Dán Termelőiskola és az AVP-egyesület - mellett elsősorban a bv-intézetnek köszönhetik, jegyezte meg Fehér Lászlóné. parancsnok szerint a munkába állás biztosítása különösen nagy szó a mai világban. Az érintett fogvatartottak fegyelme igazoltan javult; az egyesület értéket, kultúrát, humanizmust közvetített számukra, tette hozzá.
Dr. Rózsás János