2007.01.02. 03:25
Petőfi születésnapján az áthallásokról
Nagykanizsa (va) - 1848-tól 1956-on át napjainkig - ezt a történeti távlatot ölelte át a helyi polgári egyesület által szervezett, hagyományos megemlékezés a 48-as gyalogezred Deák téri emlékművénél.
Az érkezőket Beethoven Egmont-nyitánya fogadta a téren, ahol a Himnusz után két Petőfi-vers hangzott el, a műsorközlő pedig kérte a közönséget, keressék bennük az 1956-os áthallásokat. Eztán Kóré Péter, a Nagykanizsai Polgári Egyesület elnöke következett beszéddel, aki napjainkat is a két forradalmi dátumhoz kapcsolta. Indításként rámutatott: ezekben a napokban Szűz Mária anyaságát ünnepeljük, s közben január elsejétől egy 18 éves magyar fiatal kérheti orvosától a művi meddővé tételt. Később idézte Orbán Viktor 1989-es, Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédét, melyben kiemelte: nem engedünk 48-ból, s ugyanígy 56-ból sem. Később úgy fogalmazott: az ötven évvel ezelőtti forradalom nem reformálni akarta a szocializmust, ellenkezőleg, a szabadságharc és az antikommunizmus elválaszthatatlan egymástól.
Kóré Péter idézett egy előadást is, melynek itt nem részletezett megállapítása szerint párhuzam van Balatonőszöd és Olaszliszka közt, majd kijelentette: Az egyensúlyteremtésnek csúfolt pénzbehajtás ellen a társadalom összefogással megvédheti magát.
Zárásként - ugyancsak követve a polgári egyesület teremtette hagyományt - az egybegyűltek mécseseket gyújtottak a szobornál, ahogy a műsorközlő fogalmazott: a szabadság kis lángjait.
Az összejövetelen nem hangzott el, de a teljességhez tartozik: Petőfi Sándor 1823. január elsején született.