Hírek

2007.01.10. 03:23

Önként segítők

Bázakerettye (pa) - A szociális területen dolgozó önkéntesek részére indított tegnap képzést a TESZ megyei szervezete. A felkészítés elsődleges célja, hogy az önkéntesek információkkal lássák el a kistelepülésen élő időseket, illetve rászorulókat.

Sámel József

- Az önkéntesek képzésére az Interreg IIIA pályázat keretében nyertünk támogatást - jelezte László Mariann, a TESZ munkatársa. - Idehaza ugyan még nincs hagyománya az önkéntes segítőknek, ám Ausztriában már régóta működik ez a rendszer, ezért szeretnénk mi is meghonosítani. A 32 órás képzés célja, hogy a szociális munkához kötődő egyéb feladatokat - közösségek kialakítása, információk átadása - olyan önkéntesek lássák el, akik helyben élnek. A tanfolyam alatt többek között kommunikációs és önismereti tréningen, konfliktuskezelésen vesznek részt a résztvevők, de megismerkednek a család- és szociálpolitika alapvető szabályaival, a törvényi háttérrel és a támogatási formákkal.

Mint megtudtuk: a képzésben 15 fő vesz részt, elsősorban a környékbeli falvakból, Borsfáról, Oltárcról, Lispeszentadorjánról jelentkeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!