2007.01.13. 03:29
Miként a mostoha
Nagykanizsa - Felülvizsgálja a KanizsaNet 2000 Kht. működését a város önkormányzata. A társaságot hét éve hozták létre, hogy az önkormányzat, így a polgármesteri hivatal informatikai rendszereit magas színvonalon működtesse és karbantartását ellássa.
A felülvizsgálatot a városi közgyűlés a legutóbbi ülésén rendelte el. Az előterjesztésben foglaltak szerint a KanizsaNet alapításakor meghatározott célok nem teljes egészében valósultak meg. A dokumentum készítői úgy látták: az önkormányzatnak nincs informatikai hálózata, városi térinformatikai rendszere, tehát nincs mit működtessen a társaság. Ha a polgármesteri hivatal hálózatán kisebb-nagyobb problémák jelentkeznek, annak működőképessé tétele szerintük az elmúlt 1-2 évben a hivatali erőforrásokból történt fejlesztéseknek köszönhető. Gondként vetették fel a városi internetes portál megjelenését, valamint tartalomfeltöltésének rendszerét. - Az önkormányzat informatikai hálózata annyira létezik, hogy több száz számítógépből áll, számos intézmény és persze a hivatal is kábeles vagy lézeres összeköttetésben van egymással - mondta Silló Barnabás, a KanizsaNet ügyvezetője. - Mindezt persze működtetni kell, ezt végezzük is. Csak az elmúlt 12 hónap alatt 3252 bejelentésre kellett reagálnunk, és ezek között volt, mely több mint 200 gépre történő szoftvertelepítést takart - ez jelzi a feladatunk nagyságát. Ezenfelül Bagola városrészben mi szolgáltatunk internetet, mert a piaci cégek nem vállalták.Silló Barnabás rámutatott: cégének komoly pénzügyi gondokat jelent minden évben, hogy az eredeti tervek dacára az önkormányzat nem rajtuk, a saját cégén keresztül intézi minden informatikai beszerzését. Pedig 2000-ben, a kht. alapításáról szóló vita során még azon reményéről beszélt egy fideszes városatya, hogy a cég foglalkozhat majd a hivatal részére irodatechnikai eszközbeszerzéssel. Hogy ebből mi vált valóra, azt mutatja azon 100 számítógép története, melyeket nemrég vásárolt meg - még az előző városvezetés utolsó határozatai nyomán - a hivatal. Az ajánlattevők közül ugyanis formai okok miatt kizárták a saját kht-t, és idegen cég termékei mellett döntöttek - Silló Barnabás szerint az általuk javasoltnál rosszabbat véve meg.- Amennyiben az önkormányzat a saját cégén, tehát rajtunk keresztül vásárol, kijöttünk volna nullszaldósra tavaly - tette hozzá az ügyvezető, ám jelezte: a városi internetes portállal kapcsolatos felvetésekkel maradéktalanul egyetért. Csakhogy: a honlap megjelenését két éve a város akkori vezetői egyeztették a kivitelező IBM Magyarország szakembereivel. A tartalomfeltöltés pedig a hivatalnokok feladata lenne, a kht. alkalmazottja csak felügyelné a folyamatot. Ehelyett a gyakorlatban 1 hónap alatt 400 ezer karakternyi szöveget utóbbi személy visz fel a honlapra, miközben nem is köztisztviselő, tehát nem ismeri az adatok valóságtartalmát. Silló szerint egyébként a legtöbb problémát pénzzel meg lehet oldani. Úgy vélte, a vizsgálat lényegi kérdése tehát az: akar-e az önkormányzat minderre költeni.- A felülvizsgálat azt célozza, hogy kiderítsük: a jelenlegi formában lehet-e takarékosabban, hatékonyabban működtetni a KanizsaNet-et - magyarázta Cseresnyés Péter alpolgármester. - Amennyiben igen, akkor annak mikéntjét is megállapítjuk, ha pedig nem, akkor a további lehetőségeket is számba vesszük. A részletekről azonban csak a vizsgálat eredményének ismeretében lehet beszélni.