2007.01.12. 03:29
Kevés pénzről döntöttek
Zalaegerszeg (pgy) - Intézmények akadálymentesítését szolgáló 730 millió forintos pályázat kiírásáról döntött tegnapi ülésén a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács.
Az összejövetelt követő sajtótájékoztatón dr. Molnár Csaba, a regionális fejlesztési tanács elnöke elöljáróban leszögezte, noha a tanács által elfogadott Nyugat-dunántúli Operatív Programra a kormány is rábólintott és a múlt év december 20-án továbbküldte azt az Európai Bizottságnak, Brüsszelből csak április-május környékén érkezik válasz. Azért, hogy az elkövetkező hónapok se vesszenek kárba, a tanács az operatív program alapján ideiglenes akciótervet készített a 2007-2008-as évre. Ez regionális gazdaságfejlesztést, turizmus- és városfejlesztést, helyi és térségi közszolgáltatások fejlesztését, továbbá környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztéseket foglal magába.
A tegnapi ülésen azonban - hogy az Európai Bizottság esetleges kedvezőtlen döntése következtében is elkerüljék a bukást - csak olyan program elindításáról határoztak, mely egyértelmű és viszonylag kevés pénzt vesz igénybe. Az akadálymentesítésre, vagyis a 730 millió forintra önkormányzatok, illetve az általuk fenntartott intézmények pályázhatnak.
Az elkövetkező időszakban Magyarországon 4 milliárd forintot használhatnak fel az érintettek pályázatok, projektek előkészítésére, ebből a keretösszegből 342 millió forint áll a Nyugat-dunántúli Régió rendelkezésére. A tegnapi ülésen az egybegyűltek felhatalmazták a regionális tanács elnökét, valamint a regionális fejlesztési ügynökség igazgatóját, Győrffy Gábort, hogy kösse meg az idevonatkozó szerződéseket a kormánnyal.