2007.01.18. 03:29
Igen a boldogságra
Megyei összeállítás (ag, kzs, pa) - Bár számszerűségében tavasztól őszig kötnek házasságot a legtöbben, ám a mostani téli időszak sem számít éppenséggel holtszezonnak e tekintetben.
Tavaly 290 pár járult az anyakönyvvezető elé Zalaegerszegen. A többség - összesen 183 pár - a májustól szeptemberig tartó időszakban esküdött örök hűséget egymásnak.
A polgármesteri hivatalban kapott tájékoztatás szerint erre az évre eddig 123 pár jelentkezett, hogy időpontot kérjen esküvőjéhez. Közülük 38 már túljutott az úgynevezett jegyzőkönyvezésen, amikor is rögzítik adataikat és ők az ezt követő egy hónapos kötelező várakozási idő leteltével, de még hat hónapon belül az esküvőre is sort keríthetnek. A továbbiakról az immár 36 éve működő Családi Intézetnél érdeklődtünk, hiszen a zalaegerszegi párok zöme segítségükkel rendezi meg az emlékezetes eseményt.
- Míg korábban az esküvői ceremónia megszervezését vállaltuk, ma már mindenben segítünk - közölte érdeklődésünkre az intézet vezetője, Borzáné Szabó Judit.
- Szalvétanyomás, meghívókészítés, a vendéglő kiválasztása, a nászút megszervezése sem jelenthet gondot - sorolta Borzáné Szabó Judit.
Mint mondta, mindig változnak a szokások, ezekhez igazodva állítják össze műsorukat. Folyamatosan újabb és újabb ötletekkel szolgálnak, hogy szép és emlékezetes legyen a nagy esemény. Így került a repertoárba például egy barokk esküvői szertartásból a galambröptetés, máskor pedig a pároktól ellesett ötleteket gondolják tovább.
- A mai világban azonban meghatározó a pénz - említette a legfőbb tényezőt. - Sokan megengedhetik maguknak, hogy a költségre ne legyenek tekintettel. Úgy érzik ez első és utolsó, életre szóló eseményről van szó, és nem sajnálják a pénzt. A többség azonban érzékeny az árakra. Márpedig nagyon változatos a kínálat, egy meghívó kerülhet 50 forintba és akár a tízszeresébe is. Régebben ismertettük a lehetőségeket, költségeket és szinte azonnal be is fizették. Ma már az ajánlatot elviszik a párok, otthon még egyszer megbeszélik, és utána döntenek - jellemezte a helyzetet.
Ahogy változnak a korok, szokások, úgy akadnak furcsa megoldások is. Egy fiatal pár például apácának és plébánosnak öltözve mondta ki a boldogítónak remélt igent. Ehhez képest merev alakiassága miatt maradt emlékezetes az a tiszti esküvő, amelyen a jegygyűrűket kardról vették el, és ezt követően a tiszttársak sorfala között vonult végig az ifjú pár.
Nagykanizsán az egerszegihez képest eggyel több, 291 házasságkötés történt tavaly, ez a szám, ha kicsivel is, de nagyobb, mint a 2005-ös adat. A sokéves átlag statisztikája valószínűleg az idén sem romlik, ez idáig ugyanis 95 pár jelezte házasságkötési szándékát.
- Négy esküvőn már túl vagyunk, noha csak három hét telt el az idei évből - mondta Karádi János anyakönyvvezető. - A legtöbb esküvőre a nyári hónapokban kerül sor, május elejétől szeptember végéig akár napi 10-12 ceremóniát tartunk. Persze az év többi időszakában is tartanak esküvőt, azt kell mondjam, ritka az olyan hétvége, mikor nem kell dolgoznunk. A mostani speciál ilyen, de jövő hétvégén ismét kimondják páran a boldogító igent. Az idei évre amúgy már közel 100 ifjú pár jelentkezett be, de sokan majd csak ezt követően jönnek, a házasságkötési szándékot ugyanis csak 6 hónappal a szertartás előtt lehet bejelenteni. Ennyivel előbb azonban ajánlott is bejelentkezni, a jó időpontokért ugyanis kemény harc folyik. A kora délutáni órák nem igazán kapósak, valószínűleg azért, mert az esküvő után túl sokat kell várnia a násznépnek a vacsorára.
A sok nyári esküvő miatt, az önkormányzat a tavalyi évben egy légkondícionálót is telepített a házasságkötő terembe, mert alkalmanként elviselhetetlen volt a hőség, pláne ha odakint is hét ágra sütött a nap.
Letenyén a tavalyi évben csupán 19 házasságkötésre került sor, s ez közel 50 százalékos visszaesést jelent a korábbi átlaghoz képest.
- Lassan 35 éve vagyok a pályán, de ilyen kevés esküvőre nem emlékszem - mondta Turi Józsefné anyakönyvvezető. - Az idei esztendőre még egy pár sem jelentkezett. Sajnos, szegények az emberek, nincs pénzük esküvőre, lakodalomra, inkább az élettársi kapcsolatot részesítik előnyben.
Zalakaroson tavaly pontosan húsz fiatal pár kötötte össze az életét, ám Letenyével ellentétben ez a szám igazi rekordnak számít a dél-zalai fürdővárosban. Mint azt az anyakönyvvezető, Bognár Józsefné elárulta: a településen átlagosan 6-7 esküvőre kerül sor évente.
Keszthelyen tavaly összesen 159 polgári esküvőt tartottak. Tóth Józsefné anyakönyvvezető szerint ez azt jelenti, hogy az elmúlt évekhez képest kis mértékben ugyan, de nőtt a házasodási kedv a városban.
- Nem mindenki ott köt házasságot, ahol lakik, az esküvőre jelentkező pároknak durván a fele vidéki, vagy a környező településekről érkezik - mondta el kérdésünkre az anyakönyvvezető.
A polgári esküvőket Keszthelyen többnyire a polgármesteri hivatal dísztermében tartják, ezt a helyet ingyen vehetik igénybe a házasulandó párok. Aki viszont a Festetics-kastély tükörtermében díszesebb körülmények között szeretne örök hűséget esküdni párjának, az kénytelen kibérelni a helyiséget.
- Persze nem minden vidéki pár a kastély miatt tartja a városban az esküvőt. A környező falvakból valószínűleg azért jönnek ide sokan, mert a legtöbb helyen nem áll rendelkezésre olyan terem, ahol nagyobb létszámú esküvőt lehetne tartani - véli Tóth Józsefné.
Mint mondja, helyben gyakran előfordul az is, hogy a házasodni vágyó pár egyik tagja külföldi. Keszthelyen az elmúlt évben 8-10 ilyen vegyes házasságot kötöttek, de már 2007-re is van egy amerikai jelentkező. Idén egyébként már több mint 25 pár jelezte, hogy a Balaton-parti városban kíván polgári esküvőt tartani.Kanizsán az egerszegihez képest eggyel több házasságot kötöttek

A polgári esküvőket Keszthelyen többnyire a polgármesteri hivatal dísztermében tartják, ezt a helyet ingyen veh