Hírek

2007.01.29. 03:28

Ha felmegy a függöny

Csesztreg (gyf) - Szombaton este két bohózattal ünnepelte a helyi színjátszó kör fennállásának tizenöt éves évfordulóját. A bemutatón vendégként a Rózsatánc kamarakórus és a Pávakör is fellépett.

Gyuricza Ferenc

- Nehéz a darabválasztás, hiszen amit egy hozzánk hasonló amatőr csoport eljátszhat, azt az elmúlt 15 év során szinte már mind bemutattuk - mondta Bedő Róbert, a társulat vezetője. - De ügyelni kell arra is, a csoport minden tagjának legyen szerepe, még ha csak pár mondatos is.

A Csesztregi Színjátszó Kör vezetője hozzátette, a megalakulás idején egyetlen cél lebegett a szemük előtt: a településen élők szórakoztatása, ezért nem is terveztek hosszú távra. Ahhoz, hogy az egyszeri ötletből 15 év közös játék lett, nagy szükség volt a rendezők, Molnár Árpád, illetve az őt váltó Szűcs István személyére, aki a csesztregi társulat erényei között az összetartást és az önzetlenséget említi elsőként.

- Rendező nélkül egy társulat olyan, mint a kőtömb - folytatja Miholics Istvánné, aki a művelődési ház egykori vezetőjével, Vataliné Göncz Katalinnal közösen segítette a csoport létrejöttét. - Ma már tudjuk, hogy mit jelent élni a színpadon, ha szétmegy a függöny és a szemünkbe világít a reflektorfény, akkor megszűnik a külvilág, csak a szerepre szabad koncentrálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!