Fedél a fej fölé - támogatással

- Nagyon jól érezzük itt magunkat, a környéken minden megtalálható, amire szükség van, ezért is szeretjük ezta lakást. Meg kell becsülni az ilyen lehetőséget, mert amit így sikerül megtakarítanunk, az legalább a miénk - hangsúlyozzák elöljáróban, amikor a program kínálta előnyökről kérdezzük őket.

- Három éve ismerkedtünk meg a hajléktalanszállón, korábban ugyanis mindketten ott laktunk. A vöröskeresztes programnak köszönhetően 2006 januárja óta élünk ebben a lakásban, és ha minden jól megy, a támogatás lejárta után is maradhatunk, persze akkor már magunk fizetjük az albérletet - tudjuk meg Tibortól, aki azt is hozzáteszi: velük még nem volt gond, a házirendhez is igyekeznek alkalmazkodni, és még a rezsi fizetésével sem maradtak el soha. Rendezett körülmények között élnek tehát, de nem volt ez így mindig. Mint mondják, családjuktól nem várhatnak anyagi segítséget, ezért máshogyan aligha tudnának önálló otthont teremteni maguknak.

- Évekig laktunk a szállón, és nagyon nem szeretnénk oda visszakerülni. Hamar elhatároztuk, hogy mindenképpen kijövünk onnan, most pedig különösen fontos, hogy a gyerek ne abba a környezetbe szülessen. Persze ott is minden feltétel adott volt, de egy saját lakás és az önállóság azért mégiscsak más - fogalmaz Móni.

Országszerte mintegy ezer fő bevonásával zajlik a szakminisztérium és a Hajléktalanokért Közalapítvány finanszírozta, filozófiájában újszerű kezdeményezés, melyet Zalaegerszegen a Vöröskereszt hajléktalanszállójának munkatársai koordinálnak. Ők választják ki a feltételeknek megfelelő, az önálló életkezdésre amúgy képes (munkával rendelkező, s így a visszailleszkedésre is esélyesebb), ám pillanatnyilag otthontalan alanyokat, akiknek utógondozását is folyamatosan ellátják. A programba kezdetben 15 főt vontak be; az érintettek egy éven át összesen 240 ezer forintnyi lakhatási támogatáshoz jutnak fejenként (az összeg felhasználásáról persze a szakemberek döntenek, a pénzt ők kezelik), melyet lakbérre, rezsire, vagy akár kaucióra lehet fordítani. Városszerte 6-7 lakást tart fenn e célra a Vöröskereszt.

- Később még négy fő csatlakozott a programhoz, időközben pedig heten kiszálltak a rendszerből. Ez utóbbiak közül három embernek megoldódtak a problémái, ám a többiek sem igénylik az utógondozást, s csupán egyikük tért vissza a szállóra - tudjuk meg Kardos T. Ádám szociális munkástól, akit az első időszak tapasztalatairól kérdezünk. Mint mondja, már az alanyok kiválasztásakor is fő szempont volt, hogy olyanok kerüljenek be a rendszerbe, akik később vélhetően meg tudnak állni a saját lábukon. Negatív és pozitív tapasztalatot egyaránt hozott az első év (a legtöbb probléma a programban részt vevők munkahelyi gondjaiból, az alcsony képzettségből következő kis jövedelemből, illetve a pénz beosztásának hiányából eredt), összességében azonban jól működik a projekt.

- Az esetek többségében sikerült a hajléktalanszállótól való függést, az intézmény családpótló és hátteret jelentő szerepét csökkenteni, ez pedig nagy eredmény. Szeretnénk, ha folytatásra és bővítésre is volna lehetőség, mindenesetre a programot várhatóan 4 hónappal meghosszabbítják, és úgy tűnik, a minisztérium hosszabb távú stratégiájában is nagyobb szerepet kapnak az efféle alternatív megoldások. A célok között szerepel a korlátozott kapacitású intézmények felszabadítása is, ráadásul az albérletek finanszírozásának költsége kisebb, mint az intézményi férőhelyek fenntartásáé. A programba bevont személyekről tudni kell, hogy nagy többségük dolgozik, így képesek a továbblépésre, csupán a jelenlegi helyzetük nem ad erre lehetőséget. Nekik valóban segíthet egy ilyen projekt - hangsúlyozza Kardos T. Ádám.

Mint megtudjuk, a lakók és főbérlők közötti viszony is problémamentes, sőt, van rá példa, hogy a tulajdonos tyúkanyóként gondoskodik az albérlőkről, ellátva őket a kiskertben termett zöldségekkel, ételekkel.

- A családi kapcsolatok létrejöttében fontos az önálló lakhatás és a függetlenség az intézményrendszertől, melyből nagyon nehéz kitörni - teszi hozzá a szakember, utalva arra, hogy pillanatnyilag 3-4 pár él e lehetőséggel, két esetben pedig már baba is született. Kardos T. Ádám szerint amúgy mindenképpen érdemes fenntartani a programot (Nyugaton például jól működik a generációk tehermentesítését segítő bérlakásrendszer), az erőltetett tulajdonszerzés ugyanis e réteg esetében csak finanszírozási bizonytalansággal, anyagi nehézségekkel jár. Az albérletek iránti igény mindenesetre jóval nagyobb, mint a rendelkezésre álló kapacitás, a szociális munkás azonban úgy látja, ez a nagyságrend garantálja a rendszer kézben tarthatóságát.

A programot és a Vöröskereszt segítségét nagyra értékelő Móni és Tibor egyelőre annak örül leginkább, hogy módukban áll spórolni a születendő babának. Hosszabb távon azonban lakásvásárlásra készülnek, ám amíg ez utóbbi nem realizálódik, az albérletben képzelik el jövőjüket. Immár önállóan.