2007.01.23. 03:28
Emlékeznek gróf Batthyány Lajosra is
Zalaegerszeg (pgy) - A kutatószolgálatot 223 látogató vette igénybe, az ügyfélszolgálatot 889 személy kereste fel tavaly, hangzott el tegnap a Zala Megyei Levéltár sajtótájékoztatóján. Sikeres pályázatra is szükség lesz a feladatok ellátásához
Végleges költségvetés február végére várható, mondta Molnár András igazgató, ám úgy tűnik, 90 millió forint támogatást biztosít számukra idén a fenntartó Zala Megyei Közgyűlés, emellett 4,5 millió forint bevételi kötelezettségük lesz. Van feladat, iratrestaurálás, állományvédelem, melynek csak sikeres pályázat révén tehetnek eleget.
Tavaly ténylegesen 164 iratfolyóméterrel gyarapodott a levéltár állománya, munkatársai 88 iratképző szervet, iskolát, önkormányzatot ellenőriztek: így ügyelnek rá, hogy a hozzájuk kerülő dokumentumok épek maradjanak. Idén 73 helyre látogatnak.
Idén a 200 éve született neves egerszegi íróra, jogtudósra, Császár Ferencre és a szintén 200 éve született Batthyány Lajosra emlékeznek tudományos konferenciákon.
A levéltárban 40 céh, ipartársulás anyagát őrzik. Restaurálásuk 2005-ben kezdődött, tavaly ért véget. Csomor Erzsébet levéltáros az újjávarázsolt kincseket mutatta be, így például a holici céh 1671-es privilégiumát, az egerszegi csizmadiák 1776-os, Mária Terézia kézjegyével ellátott, a türjei takácsok II. József aláírásával illetett céhlevelét.