Hírek

2007.01.23. 03:24

A szorító szabályok hatásairól

Keszthely (há) - Az új év állami költségvetése és a kormányzati megszorító intézkedések hatása témakörében készült kiadványra hívta fel a figyelmet tegnapi sajtótájékoztatóján Manninger Jenő országgyűlési képviselő.

Horányi Árpád

- A Fidesz tájékoztató kiadványt jelentetett meg, lehetővé téve, hogy az emberek megismerhessék az igazságot - mondta a politikus. - Az embereknek joguk van tudni, hogy a kormány megszorításai miatt idén minden magyar állampolgár átlagosan kis híján 180 ezer forintnyi összegben kényszerül többletteher viselésre.

Az elmondottakat elemezve ígéretekkel szembeni áremelésekről beszélt a politikus: a gázszámlák drasztikus növekedéséről, az egészségügy fizetőssé tételéről, a felsőoktatásban tanulókat százezres nagyságrenddel érintő tandíjról. Hangsúlyozta, több kórház fog bezárni, de a megmaradókat is sújtani fogja majd a pénzelvonás.

- A kormányzat eredetileg 148 kórházi ágy finanszírozását hagyta jóvá Keszthelyen, most már csak 106 ágy fenntartása szerepel a javaslatban - hozott fel helyi példát. - Mi tiltakozunk az intézménytől való pénzmegvonás miatt, ugyanakkor szomorúan látjuk, hogy ezek ellen a térségünkben a szocialista képviselők a szavukat nem emelték fel.

Manninger Jenő úgy fogalmazott, hogy a 2007-es költségvetésben a kormánykoalíció korábbi hibás döntéseit kell megfizetni:

- Gyurcsány Ferenc és kormánya reformoknak nevezi a kormányzati pénzbehajtást, egy szebb jövő megalapozásának hívják azt, hogy a hazugságuk árát most megfizettetik az emberekkel - jelentette ki. - Az emberek megsarcolása mellett azonban a kormány nem feledkezik meg saját luxusáról. Húszmilliárd forintot költ saját maga reklámozására, négymilliárdot új bútorokra, s kormányzati luxusnegyed felépítését tervezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!