Hírek

2007.01.09. 03:29

A laboratóriumnak már keresik a bérlőjét

Szombathely (bb) - A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség laboratóriumának ajtajára mégsem kerül lakat - tudtuk meg az igazgatótól -, csak tevékenységi körét szervezik át.

Benedek Bálint

- A működési területünkön továbbra is a mi felügyelőségünk munkatársai végzik a mintavételeket - tette hozzá az igazgató -, így a vizek, a hulladék, a rendkívüli szennyezéseknél szükséges mintázásokat. - Nagyon fontos döntésnek tartjuk, hogy továbbra is megmaradt a felügyelőség, jelen vagyunk a területen és a hatósági munkavégzés is Szombathelyen történik.

A felügyelőségek összefogtak: közösen szervezik meg a minták szállítását a Győri központba. Az igazgató szerint az átállás gördülékenyen megy és nem sérül majd a szakmaiság sem.

- A mintákat egy nap alatt el kell juttatnunk a régióközpontba - folytatta a vezető -, ahonnan e-amilben kapjuk meg majd a vizsgálat eredményét. - Döntés született továbbá a labor jövőjéről is. A minisztérium tervei szerint három-öt évre bérbe adják a labort, azzal a kikötéssel, hogy kifejezetten környezetvédelmi vizsgálatokat végeznek benne.

Feltettük a kérdést, hogy egy olyan laboratórium után, mely a minisztérium szerint is veszteségesen működik, van-e egyáltalán kereslet. Az igazgató megnyugtatott bennünket, hogy számos érdeklődő jelentkezett, s tervek is vannak már.

- A huszonkét emberből tizenhatot kell elbocsátanunk januárban - válaszolt a vezető -, de látok arra reményt, hogy ha sikerül bérbe adni a labort, akkor szükség lesz ezeknek az embereknek a szaktudására. - Ezek közül az emberek közül sokan régóta a laboratórium alkalmazottai, most csak annyit tehetünk értük, hogy a törvény által biztosított anyagi juttatásokat megkapják tőlünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!