Hírek

2007.01.29. 03:29

A háztartási vegyi áruk olcsóbbak

Budapest (os) - Az élelmiszerárak négy éve nem emelkedtek jelentősen, a háztartási vegyi áruk pedig tíz százalékkal olcsóbbak lettek - állapította meg az ACNielsen felmérése. Egyes bolttípusokban ettől jelentősen eltérően mozogtak az árak.

Zalai Hírlap

A kiskereskedelem forgalma értékben hét, a háztartási vegyi áruké öt százalékkal nőtt egyik évről a másikra. A bolttípusok közül élelmiszernél a diszkontok és a hazai láncok növelték piaci részesedésüket az önálló kisboltok rovására, a háztartási vegyi áruknál a drogériáknak és a diszkontoknak sikerült erősíteniük piaci pozíciójukat. A hazai láncok és az önálló kisboltok részaránya egy-egy százalékponttal csökkent. Az ACNielsen piackutató a megszorító intézkedések hatásának megismerése érdekében összehasonlította az elmúlt négy évben az augusztus-novemberi időszakok átlagos fogyasztói árait. Az élelmiszernél megállapították, hogy lényegesen nem változtak, általában a négy évvel korábbi szinten mozognak az árak. A háztartási vegyi áruk-nál pedig tavaly átlagosan tíz százalék körüli mértékben csökkentek az árak a négy évvel ezelőttiekhez képest. Az országosan jellemző átlagok azonban nagy eltéréseket takarnak egyes bolttípusokban, illetve termékcsoportokban. Az árak stabilizációja, esetenként csökkenése jórészt a kereskedelem koncentrációjának, a modern bolttípusok térhódításának és az ezekre jellemző gyakori akcióknak köszönhető. Az élelmiszerboltokban kapható termékcsoportok többségének forgalma emelkedett a szeptemberi áfa-emelés után is, azonban a növekedés az egy évvel korábbinál kisebb mértékű. Figyelemre méltó, hogy a lakosság költése élelmiszerekre nagyobb ütemben nő, mint a háztartási vegyi áruk esetében. A különbség feltehetően az árak eltérő alakulására vezethető vissza. Az ACNielsen által felmért 86 élelmiszer-kategória együttes évi forgalma meghaladja az 1050 milliárd forintot. A kereslet elsősorban a húskészítmények, sajtok, ásványvizek iránt nő, kiugró forgalomnövekedést regisztráltak például mélyhűtött félkész sajtból (131 százalék), bár e termék meglehetősen kis volument képvisel, összforgalma még így sem éri el a félmilliárd forintot. Ezt követi az energia- és sportital 43, a jégkrém 35, a jegeskávé 34 százalékos növekedési rátával, főként a diszkontok saját márkás, olcsó kínálatának bővülése miatt. A jegeskávé fogyasztása pedig egyszerűen trendi lett az elmúlt időszakban. A további sorrend: túró, mélyhűtött pizza, zselatin, mélyhűtött burgonya, extrudált termé-kek, valamint nedves és száraz salátaöntet.A legnagyobb forgalmú élelmiszer kategóriákban a top 10-re az összes bolti el-adás több mint 50 százaléka jut. Ezeknél általában emelkedett az értékesítés; egyetlen kivétel a szénsavas üdítőital. A forgalom alapján listavezető a feldolgozott húskészítmény kategória (9 százalék), majd a sör és sajt következik. Nőtt a kávé, a klasszikus gyümölcslé, az ásványvíz, a gyümölcsjoghurt, a hűtött szeletes édesség és a száraztészta értékesítése, egyre népszerűbbek az ásványvizek, az átlagosnál jobban nőtt a gyümölcslé iránti kereslet. A legnagyobb forgalmú háztartási vegyi áru kategóriákban ugyancsak kivétel nélkül növekedés jellemző, a piackutató által vizsgált 57 árucsoport együttes évi forgalma meghaladja a 250 milliárd forintot. Itt is egy kis forgalmú kategória, a lábápoló szereké vezeti a növekedési listát, 65 százalékos kiugró plusszal. Ugyancsak jelentős az illatpárna (27 százalék), az arcradír (21 százalék), az intim kendő (17 százalék) és a lábhigiéniás termé-kek (16 százalék) értékesítésének növekedése, de együttes évi forgalmuk nem éri el az egymilliárd forintot. Ezután következnek a több milliárd forint forgalmú árucsoportok, a konyhai törlőkendő, a mosószeradalék, a babatörlő és az öblítő. Erősödik a diszkontok, a hazai láncok és drogériák piaci pozíciója. A hipermarketek a háztartási vegyi áruk értékben mért forgalmából 38 százalékkal részesedtek 2005 november-2006 október között, a növekedés azonban minimális. Élelmiszerből a hipermarketek részaránya 28 százalék, ez lényegében szintén stagnálást jelent. A diszkontok pozíciója különösen az élelmiszerek forgalmazásában javult, elősorban a Lidl piacra lépése miatt (60-nál több új üzlet), az Aldi megjelenése várhatóan tovább fokozza majd a versenyt. A diszkontok részesedése háztartási vegyi áruból is növekszik. A hazai tulajdonban lévő láncok piaci részesedése élelmiszerből nőtt, háztartási vegyi áruból csökkent a felmérés időszakában. A diszkontok terjeszkedésével növekszik a kereskedelmi márkás termékek piaci részesedése. Az ACNielsen által felmért élelmiszerekből a diszkont eladás 33 százaléka jutott saját márkás termékekre 2004. december-2005. novemberben, rá egy évre pedig már 45 (!) százalék. Minden 100 forintból majdnem a fele, 45 forint saját márkás termék eladásából származik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!