2007.01.08. 03:28
A bizottság megtette javaslatát
Rédics (gyf) - Nyolcvanmillió forintos pályázati támogatás elosztására tett javaslatot pénteken a Leader program Őrség-Göcsej-Hetés Akciócsoportjának helyi bíráló- és monitoring bizottsága.
Mint ismeretes, a főleg vidékfejlesztést szolgáló, úgynevezett Leader program egyik zalai nyertese a lenti kistérség 29 településére kiterjedő Őrség-Göcsej-Hetés Akciócsoport volt, mely 80 millió forint felett diszponálhatott.
- Másfél év előkészítő munka után a Leader program meghatározó mérföldkövéhez érkezett, ma délelőtt került sor a helyi vidékfejlesztési terv megvalósítására beérkezett pályázatok elbírálására - mondta az ülést követően Stokker Sándor, az akciócsoport vezető szervezetének elnöke, Rédics polgármestere. - A 80 millió forintos keretösszegre 36 pályázat érkezett be, ebből a bizottság 34-et ítélt támogatásra érdemesnek, vagyis sikerült a teljes keretet lefedni. A program keretében vállalkozások, civil szervezetek és önkormányzatok egyaránt részesülnek támogatásban. A legtöbb pályázatot az épített örökség megújítására, illetve turisztikai programokra nyújtották be, az örökségen alapuló kézművesség kategóriában viszont egyetlen pályázó sem volt.
Stokker Sándor hozzátette, a bíráló- és monitoring bizottság javaslatot tehet csak a rendelkezésre álló összeg elosztására, azt a felsőbb szerveknek is jóvá kell hagyniuk.