2006.11.11. 03:28
Az önkormányzat és a civilek kapcsolatáról
Nagykanizsa (pa) - Az önkormányzat és a civil szervezetek kapcsolata volt a témája annak a szakmai konferenciának, melyet tegnap rendeztek a Magyar Plakát Házban. A rendezvényen az egri civil kerekasztal tagjai beszámoltak a náluk működő példás együttműködésről.
Marton István polgármester nem tudta jókedvre deríteni a rendezvény résztvevőit, mint azt megnyitójában elmondta: az önkormányzat nehéz pénzügyi helyzetben van, így szinte minden területen meg kell húzni a nadrágszíjat. A polgármester ugyanakkor jelezte: Nagykanizsán a több száz bejegyzett civil szervezetnek csupán 20 százaléka tekinthető aktívnak, s ezen szervezetek támogatására a városvezetés is odafigyel.
Gál Sándor, a Heves Megyei Civil Tanács képviselője az egri önkormányzat és a civil szervezetek együttműködését vázolta. Mint mondta: Egerben már évek óta működik civil ház, mely épület egyfajta találkozóhelye a szervezeteknek. Ugyanakkor az önkormányzattal is szoros az együttműködés, az egri civil kerekasztal évente tízmillió forintot oszthat szét pályázatok útján. A civilek a szakmai bizottságokban is helyet kapnak, véleményezhetik a döntéseket.
Balogh László önkormányzati bizottsági elnök a nagykanizsai helyzetről tájékoztatva hangsúlyozta: a város évente több száz millió forinttal támogatja a civil szervezeteket, legyen szó közhasznú társaságról vagy éppen intézményekről. Szerinte azt kellene elérni, hogy a civil szervezetek egyre több feladatot vegyenek le az önkormányzat válláról, s tevékenységük a lakosság érdekeit szolgálja.
Gyertyánági Endre viszont azt mondta, továbbra sem érti, hogy az önkormányzat miért támogatja gazdasági társaságok olyan tevékenységét, amit adott esetben a civilek kevesebb pénzből jobban el tudnának végezni.