2006.09.11. 02:29
Településrészi rendezvények
Zalaegerszeg (haa) - Olában és Alsójánkahegyen is településrészi önkormányzati rendezvény várta az érdeklődőket szombaton délután; utóbbi helyszínen ünnepélyes szobor- és útavatás emelte az esemény rangját.
Az Orsolya téren dr. Gyimesi Endre polgármester az egyházak képviselői, az alkotó és szépszámú érdeklődő jelenlétében avatta fel Hadnagy György Szent Orsolya és társai című szoborkompozícióját, majd átadta a Zárda utca mintegy 45 millió forintos beruházással felújított, 600 méter hosszú szakaszát. Délután a Szent László utcai óvoda udvarán szüretköszöntő fesztivál vette kezdetét. Az Ebergényi úti lőtér területén ugyanakkor Ola és Gógánhegy városrész lakóit, ingatlantulajdonosait várta találkozóra a települészrészi önkormányzat. (A rendezvényekről csütörtöki, zalaegerszegi kiadásunkban részletesen írunk.)