Hírek

2006.09.22. 02:25

Nemzeti karakterek és konfliktuskezelés

Forradalom vagy permanens társadalmi fejlődés - ezek választása nem függ a nemzeti karaktertől. Különleges lelke van-e honfitársainknak, hogy harminc-ötven évenként forradalmakkal akarják megváltoztatni életüket - erről beszélgetünk dr. László Emília szociálpszichológussal, viselkedéskutatóval.

Mórocz Zsolt

- Újkori és legújabbkori történelmünk tele olyan fordulattal, amelyek következtében emberek vesztették életüket. Mi magyarok forradalomra vagyunk teremtve?

- Nem hiszem, hogy értelmes emberek fejében így vetődhet föl a kérdés - szögezi le dr. László Emília. - Ugyanilyen leegyszerűsítéssel mondhatnánk, hogy a franciák is, hiszen majdnem egy évszázadon belül négyszer csináltak forradalmat: 1789-ben, 1830-ban, 1848-ban és 1871-ben. Semmi értelme a versengésnek, de annak sem, hogy nemzeti karakterekkel magyarázzuk meg a társadalmi változásokat. A világ szociálpszichológiai szakirodalmában ma is találhatunk nemzeti-társadalmi karaktereknek szentelt esszéisztikus írásokat, és ha az amerikai vagy az orosz ember személyiségprofilját ígérik, akár publicisztikai világsikert is arathatnak. Mindemellett jelentkezett és erősbödik az a szakszerű pszichológiai vonulat, amely kultúrák közti különbségek módszeres feltárására vállalkozik, és összehasonlító vizsgálatok tényszerű eredményeiből rakja ki a nemzeti kultúrák színes mozaikképét.

- Vagyis?

- 1991-ben mélyinterjúkkal és statisztikákkal készítettünk fölmérést belga, német, orosz, osztrák, román és magyar egyetemi hallgatók körében. Az összesítés szerint a magyarok a problémamegoldás gyors és hatékony módját választják viszonylag nagy veszteségek árán is. Választásaik kevésbé differenciáltak, az is-is válaszadással 34 százalékkal kevesebben élnek, mint az ugyanilyen létszámú osztrákok tették. Megkérdeztük azt is, hogy milyen mintákat követnek problémáik megoldása során. Egyértelműen elvetették szüleik példáját. A felmérés anyagát alapul véve azt mondhatom, mi magyarok hajlamosak vagyunk feketén és fehéren látni a világot, szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat. Az együttműködési készség nem jelent különös értéket, ami a szívemen, a számon mondás ma is háromszor annyi pontot kapott, mint például a németeknél.

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Nem hiszem, hogy értelmes emberek fejében így vetődhet föl a kérdés - szögezi le dr. László Emília. - Ugyanilyen leegyszerűsítéssel mondhatnánk, hogy a franciák is, hiszen majdnem egy évszázadon belül négyszer csináltak forradalmat: 1789-ben, 1830-ban, 1848-ban és 1871-ben. Semmi értelme a versengésnek, de annak sem, hogy nemzeti karakterekkel magyarázzuk meg a társadalmi változásokat. A világ szociálpszichológiai szakirodalmában ma is találhatunk nemzeti-társadalmi karaktereknek szentelt esszéisztikus írásokat, és ha az amerikai vagy az orosz ember személyiségprofilját ígérik, akár publicisztikai világsikert is arathatnak. Mindemellett jelentkezett és erősbödik az a szakszerű pszichológiai vonulat, amely kultúrák közti különbségek módszeres feltárására vállalkozik, és összehasonlító vizsgálatok tényszerű eredményeiből rakja ki a nemzeti kultúrák színes mozaikképét.

- Vagyis?

- 1991-ben mélyinterjúkkal és statisztikákkal készítettünk fölmérést belga, német, orosz, osztrák, román és magyar egyetemi hallgatók körében. Az összesítés szerint a magyarok a problémamegoldás gyors és hatékony módját választják viszonylag nagy veszteségek árán is. Választásaik kevésbé differenciáltak, az is-is válaszadással 34 százalékkal kevesebben élnek, mint az ugyanilyen létszámú osztrákok tették. Megkérdeztük azt is, hogy milyen mintákat követnek problémáik megoldása során. Egyértelműen elvetették szüleik példáját. A felmérés anyagát alapul véve azt mondhatom, mi magyarok hajlamosak vagyunk feketén és fehéren látni a világot, szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat. Az együttműködési készség nem jelent különös értéket, ami a szívemen, a számon mondás ma is háromszor annyi pontot kapott, mint például a németeknél.

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Nem hiszem, hogy értelmes emberek fejében így vetődhet föl a kérdés - szögezi le dr. László Emília. - Ugyanilyen leegyszerűsítéssel mondhatnánk, hogy a franciák is, hiszen majdnem egy évszázadon belül négyszer csináltak forradalmat: 1789-ben, 1830-ban, 1848-ban és 1871-ben. Semmi értelme a versengésnek, de annak sem, hogy nemzeti karakterekkel magyarázzuk meg a társadalmi változásokat. A világ szociálpszichológiai szakirodalmában ma is találhatunk nemzeti-társadalmi karaktereknek szentelt esszéisztikus írásokat, és ha az amerikai vagy az orosz ember személyiségprofilját ígérik, akár publicisztikai világsikert is arathatnak. Mindemellett jelentkezett és erősbödik az a szakszerű pszichológiai vonulat, amely kultúrák közti különbségek módszeres feltárására vállalkozik, és összehasonlító vizsgálatok tényszerű eredményeiből rakja ki a nemzeti kultúrák színes mozaikképét.

- Vagyis?

- 1991-ben mélyinterjúkkal és statisztikákkal készítettünk fölmérést belga, német, orosz, osztrák, román és magyar egyetemi hallgatók körében. Az összesítés szerint a magyarok a problémamegoldás gyors és hatékony módját választják viszonylag nagy veszteségek árán is. Választásaik kevésbé differenciáltak, az is-is válaszadással 34 százalékkal kevesebben élnek, mint az ugyanilyen létszámú osztrákok tették. Megkérdeztük azt is, hogy milyen mintákat követnek problémáik megoldása során. Egyértelműen elvetették szüleik példáját. A felmérés anyagát alapul véve azt mondhatom, mi magyarok hajlamosak vagyunk feketén és fehéren látni a világot, szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat. Az együttműködési készség nem jelent különös értéket, ami a szívemen, a számon mondás ma is háromszor annyi pontot kapott, mint például a németeknél.

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Vagyis?

- 1991-ben mélyinterjúkkal és statisztikákkal készítettünk fölmérést belga, német, orosz, osztrák, román és magyar egyetemi hallgatók körében. Az összesítés szerint a magyarok a problémamegoldás gyors és hatékony módját választják viszonylag nagy veszteségek árán is. Választásaik kevésbé differenciáltak, az is-is válaszadással 34 százalékkal kevesebben élnek, mint az ugyanilyen létszámú osztrákok tették. Megkérdeztük azt is, hogy milyen mintákat követnek problémáik megoldása során. Egyértelműen elvetették szüleik példáját. A felmérés anyagát alapul véve azt mondhatom, mi magyarok hajlamosak vagyunk feketén és fehéren látni a világot, szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat. Az együttműködési készség nem jelent különös értéket, ami a szívemen, a számon mondás ma is háromszor annyi pontot kapott, mint például a németeknél.

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Vagyis?

- 1991-ben mélyinterjúkkal és statisztikákkal készítettünk fölmérést belga, német, orosz, osztrák, román és magyar egyetemi hallgatók körében. Az összesítés szerint a magyarok a problémamegoldás gyors és hatékony módját választják viszonylag nagy veszteségek árán is. Választásaik kevésbé differenciáltak, az is-is válaszadással 34 százalékkal kevesebben élnek, mint az ugyanilyen létszámú osztrákok tették. Megkérdeztük azt is, hogy milyen mintákat követnek problémáik megoldása során. Egyértelműen elvetették szüleik példáját. A felmérés anyagát alapul véve azt mondhatom, mi magyarok hajlamosak vagyunk feketén és fehéren látni a világot, szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat. Az együttműködési készség nem jelent különös értéket, ami a szívemen, a számon mondás ma is háromszor annyi pontot kapott, mint például a németeknél.

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- 1991-ben mélyinterjúkkal és statisztikákkal készítettünk fölmérést belga, német, orosz, osztrák, román és magyar egyetemi hallgatók körében. Az összesítés szerint a magyarok a problémamegoldás gyors és hatékony módját választják viszonylag nagy veszteségek árán is. Választásaik kevésbé differenciáltak, az is-is válaszadással 34 százalékkal kevesebben élnek, mint az ugyanilyen létszámú osztrákok tették. Megkérdeztük azt is, hogy milyen mintákat követnek problémáik megoldása során. Egyértelműen elvetették szüleik példáját. A felmérés anyagát alapul véve azt mondhatom, mi magyarok hajlamosak vagyunk feketén és fehéren látni a világot, szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat. Az együttműködési készség nem jelent különös értéket, ami a szívemen, a számon mondás ma is háromszor annyi pontot kapott, mint például a németeknél.

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- 1991-ben mélyinterjúkkal és statisztikákkal készítettünk fölmérést belga, német, orosz, osztrák, román és magyar egyetemi hallgatók körében. Az összesítés szerint a magyarok a problémamegoldás gyors és hatékony módját választják viszonylag nagy veszteségek árán is. Választásaik kevésbé differenciáltak, az is-is válaszadással 34 százalékkal kevesebben élnek, mint az ugyanilyen létszámú osztrákok tették. Megkérdeztük azt is, hogy milyen mintákat követnek problémáik megoldása során. Egyértelműen elvetették szüleik példáját. A felmérés anyagát alapul véve azt mondhatom, mi magyarok hajlamosak vagyunk feketén és fehéren látni a világot, szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat. Az együttműködési készség nem jelent különös értéket, ami a szívemen, a számon mondás ma is háromszor annyi pontot kapott, mint például a németeknél.

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Szóval türelmetlenek vagyunk a társadalmi változtatások terén is?

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Azt hiszem, ha a partnerség felől közelítenénk meg a problémákat, előbbre jutnánk. A partnerség felelősséget is jelent, nemcsak a másokra mutogatást, ami a könnyebbik megoldás. A jó király elmélete szerint nem kerül semmibe mindig a fejünk fölött állót szidni, minden kudarcért őt okolni, és reménykedni abban, majd csak eljön valaki, aki megsegít bennünket. Amikor pedig elfogy a türelmünk, akkor az asztalra csapunk. A csapkodáshoz is kell bátorság, de a fáradságos munkához és a mindennapi tevékenységhez még kitartás, önképzés, empátia is.

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Mitől változhat ez meg? Egyáltalán, meg kell változnia?

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

- Szerencsés lenne mindannyiunknak, hiszen élhetőbb lenne az életünk. A konfliktusok összeütközéses megoldása során sérülnek az emberek, gyakran a környezet is. A megegyezéses módszer olyan újdonságokat is a fölszínre hozhat, amikre nem is gondoltunk. Kétségtelen, hogy időigényesebb, de megéri. A példamutatás sokat jelenthet, de évek óta hangoztatjuk azt is, hogy az iskolai oktatás részeként kontfliktusmegoldási módok gyakorlati lehetőségeit rendszeresen kellene gyakoroltatni.

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

A példamutatás vonatkozik az ország vezetőire is, de egyelőre annak épp az ellenkezője zajlik a szemünk előtt: a kormányfő és az ellenzék vezetője is hajtogatja a magáét, mi több, büszkén hangoztatja, csak az általuk képviselt megoldás az üdvözítő, attól nem tágítanak. Az ország nagy része pedig patthelyzetben figyel...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!