2006.09.26. 02:26
Ne párt alapon
Nagykanizsa (pa) - A civil kerekasztal nemrég nyilatkozatot tett közzé az október elsejei választásokkal kapcsolatban. A szervezet arra kéri a választókat, hogy ne párt alapon, hanem a jelöltek kvalitása, s elkötelezettsége alapján döntsenek.
Mint a nyilatkozatban olvasható: az októberi helyhatósági választások a rendszerváltás óta a legjelentősebb megmérettetést jelentik a helyi politikában. A civil kerekasztal bízik abban, hogy ezúttal nem pártkatonákból, hanem alkalmas, hozzáértő jelöltekből lehet majd választani. Ugyanakkor aggodalommal tölti el a civil szektort, hogy a képviselőjelöltek egy részéről nem tudják, honnan érkezett és milyen motiváció vezeti őket a közügyek gyakorlásához.
- Tekintettel a fentiekre, a civil kerekasztal különös felelősséget érez, hogy azokra a képviselőkre irányítsa a figyelmet, akiket eddigi - a civil szervezetekben végzett - munkájuk hitelesít a testületi tagságra - jelezte Gyertyánági Endre, a kerekasztal koordinátora. - Olyan képviselőkre van szüksége a városnak, akik kötődnek Kanizsához, ugyanakkor egy-egy terület szakértői is. Bízunk benne, hogy a leendő testület csak széles körű társadalmi egyeztetés után dönt majd a várost érintő fontosabb kérdésekben.